Pláza nyílik Siófokon
Siófokon többszöri csúszás után, június 21-én mindenképpen megnyílik a Sió Pláza – tudta meg a Világgazdaság Somogyi Csabától, a fejlesztő Erste Ingatlan Kft. ügyvezetőjétől.
A Balaton Coop Zrt.-vel partnerségben az egykori Sió áruház helyén megvalósított ötmilliárd forintos beruházással egy 17 ezer négyzetméteres összterületű épületet hoztak létre 8 500 négyzetméter kiadható területtel.
A vezető elmondta, hogy az ingatlan 2010-ben, a válság kellős közepén került a társasághoz, azt megelőzően két évig egy körbe kerített gödör állt a korábban lebontott kiskereskedelmi egység helyén.
Az állapotok azonban kezdtek elviselhetetlenek lenni, így a cég és az önkormányzat közösen határozta el, hogy belevágnak a városközpont képét is nagyban átformáló üzletközpont fejlesztésébe. Az elképzelés szerint Siófok széttagolt butiksora helyett egy kisváros belvárosi áruházát szerették volna létrehozni.
A korábban elfogadott terveket átalakították, az unalmasnak vélt koncepció helyett újdonságot, egy meghökkentő épületet terveztek. A pláza megjelenés a jelek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az épület tavaly egy nemzetközi építészeti kiadvány rangsora alapján bekerült a világ 400 legjobb, 2009-2012 között átadott ingatlanjai közé – írja a Világgazdaság nyomán a hvg.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Forbes: a leggazdagabb 400 amerikai vagyona rekordnagyságú, 6600 milliárd dollár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >