Megnyílik a KKV Park Debrecen Déli Gazdasági Övezetében
Hamarosan használatba vehetik a kis- és középvállakozások a Debrecen Déli Gazdasági Övezetében kialakított KKV Parkot, amelynek első üteme megvalósítását kétmilliárd forinttal támogatta a kormány.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által közzétett képen Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára beszédet mond a debreceni Déli Gazdasági Övezetben épülő kis- és középvállalkozói park kivitelezéséről szóló sajtótájékoztatón
A kis- és középvállalkozások letelepedését szolgáló létesítményt országosan is példaértékűnek nevezte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken, a helyszínen tartott tájékoztatóján.
Az államtitkár úgy fogalmazott: „megnyugszik az ember, amikor ezt a látványos fejlődést látja, hiszen ez a jövő, ezt kell máshol is megvalósítani„. Hangsúlyozta, hogy a kkv-szektor a fejlesztések motorja lesz a jövőben, amelyhez nagyban hozzájárul a debreceni Déli Gazdasági Övezet. Ugyanakkor kiemelte az együttműködés fontosságát más településekkel.
A magyar állam kétmilliárd forinttal járult hozzá a KKV Park kialakításához
– emlékeztetett.
Szabados Richárd szólt arról, hogy a magyar kormány jövőre minimum 3 százalékos gazdasági növekedést kíván elérni, amihez elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése. Ez itt példamutatóan megvalósult – fűzte hozzá.
Papp László polgármester tájékoztatása szerint a KKV Park 14 hektáron valósul meg a 710 hektáron elhelyezkedő Déli Gazdasági Övezetben. A KKV Park első ütemét két évvel ezelőtt indították. A szerződéseket 2022-ben kötötték meg, a pályázat megnyitásakor 24 óra alatt megtelt a projektre jelentkezőkkel – idézte fel.
Papp László ismertette: 16 cég vásárolt beruházási területet, 11 gyártó, 1 logisztikai 4 pedig ipari szolgáltatási tevékenységet tervez itt folytatni. Az első ütemben a 16 cég közel 13,2 milliárd forint értékben hajt végre beruházást, aminek következtében 256 munkahelyet is teremtenek.
A fejlesztéseknek köszönhetően 19 500 négyzetméterrel bővül Debrecen város ingatlanállománya.
A polgármester kiemelte, hogy a parkban a kis- és közepes vállalkozások fizikai közelségbe kerülnek a multikhoz, és megmutathatják életképességüket. Ami itt megvalósul, húzóerő lesz a jövőben – mondta.
Barcsa Lajos alpolgármester arról szólt, hogy november 19-én beszállítói program keretében keretében teremtenek lehetőséget a kkv-nak, hogy a nagy vállalkozók beszállítói láncába kapcsolódhassanak.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >Új lendület a vidéki vállalkozásoknak: kamatmentes hitellel segít a kormány
Július 15-től új lehetőséggel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram:…
Tovább olvasom >A családi vállalatok soha nem látott mértékben fektetnek hangsúlyt az innovációra
Az innováció vezető szerepet kap a családi vállalkozások életében a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >