Meglódult az infláció

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 08. 11:50

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, egy hónap alatt 0,4 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az emelkedés valamivel magasabb az elemzők által várt 2,7-2,8 százalékosnál, és jelentős gyorsulást mutat a januári 2,3 és a decemberi 1,8 százalékos infláció után.

kosar02

Idén január-februárban a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek.
Éves összevetésben februárban a legnagyobb mértékben a járműüzemanyagokat is tartalmazó egyéb cikkek és a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok árának 19,9 és a dohányárúk 4,6 százalékos emelkedése miatt. Az üzemanyagok tavaly februárban 11,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az éves maginfláció a januári 1,6 százalékról 1,8 százalékra emelkedett. A maginfláció szeptember óta 0,1 százalékponttal emelkedett minden hónapban, és februárban először ugrott 0,2 százalékpontot.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte, legutóbb 2013 januárjában volt ennél gyorsabb az árak emelkedése, akkor 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Meglepőnek mondta, hogy a baromfihús és a tojás ára a januári áfacsökkentés után tovább csökkent februárban is. A baromfihús ára a januári 16,4 százalék után februárban 2,5 százalékkal tovább csökkent és 17,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve, a tojás januárban 5,0 százalékkal, februárban 7,2 százalékkal volt olcsóbb az egy évvel korábbinál.
Tavaly februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukoré 14,0, a sertéshúsé 10,0, a sajté 5,7, az idényáras élelmiszereké 4,9 százalékkal nőtt, a friss zöldségek 10,6 százalékkal kerültek többe.
Jóval átlag felett, 8,7 százalékkal drágultak az egyéb cikkek – gyógyszerek, járműüzemanyagok, háztartással és testápolással kapcsolatos, és a kulturális cikkek. Az üzemanyagok mellett az újságok, folyóiratok 8,2 százalékos drágulása volt a legnagyobb.
A szolgáltatások 1,5, ezen belül a postai szolgáltatások továbbra is 5,9, az egészségügyi szolgáltatások 3,6, az autójavítás 3,8 százalékkal drágult.
A ruházkodási cikkek 0,6 százalékkal drágultak, a háztartási energia ára 0,3 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal kevesebbe kerültek, de a motorkerékpárok ára 6,7 százalékkal megugrott, a használt autók viszont 2,6 százalékkal olcsóbbak lettek.
Egy hónap alatt januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek 1,0 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek 6,2, a csokoládé, a kakaó 2,1, a cukor 1,4, a kenyér 1,2 százalékkal. A baromfihús ára 2,5 százalékkal, a tojásé 2,1 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,4, a tartós fogyasztási cikkek 0,3, a szolgáltatások 0,2 százalékkal kerültek többe. A háztartási energia és egyéb cikkek ára kismértékben, 0,1 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink