Meglepő árcsökkenés az áfaemelés után

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 07. 15. 00:21

A Privátbankár.hu szerint egyelőre nem látszik az áruházak árain az áfaváltozás, sőt, inkább csökkentek az árak. Az internetes portál árkosarának értéke ugyanis egy hónapos és egy éves távon is jelentős csökkenést mutat.

A július 10-én, három hipermarketlánc egy-egy áruházában elvégzett árkörkép alapján az árak átlagosan 2,9 százalékkal lettek alacsonyabbak, mint júniusban, az egy évvel korábbi, 2008 júliusi számla végösszegénél pedig összességében 2,2 százalékkal kellett volna kevesebbet fizetnünk a pénztáraknál.
A Privátbankár.hu által összeállított átlagos kosárérték mögött persze ezúttal is jelentős eltérések mutatkoznak. A három hipermarket közül az Auchanban  13 965 forintot fizettünk volna. Ugyanezen 30 termék – súlyozva – a Corában 14 565 forintba került a felmérés napján, a Tescóban pedig 15 600 forintot hagytunk volna a kasszánál.
A múlt hónaphoz képest egyébként egyedül a Tescóban emelkedtek a vizsgált árak, mégpedig 2,9 százalékos mértékben, hónapos távon az Auchanban és a Corában viszont jelentős, 6, illetve 5,4 százalékos csökkenés következett be. Egy éves viszonylatban egyik áruház sem drágult, a legkevésbé viszont az Auchan lett olcsóbb, mégpedig 1 százalékkal. A Tescóban 2,2 százalékkal kerültek  lejjebb az árak, a Corában pedig ugyanilyen időtávon 3,3 százalékos csökkenés látható.

Kapcsolódó cikkeink