Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével
Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel – közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolóbiztosa csütörtökön az MTI-vel.
Szegőné Kemerle Judit tájékoztatása szerint a vevő szakértőivel közösen megkezdődött az átadás-átvétel előkészítése, a nyertes TANO Commerce Kft.-nek harminc napon belül kell megfizetnie a felszámolás alatt álló cégcsoportért az 1,134 milliárd forintos vételárat.
A felszámolóbiztos hozzátette: a vevő vállalta a tevékenység folytatását és legalább 650 dolgozó foglalkoztatását 2018 végéig.
A húsipari cégcsoport tulajdonosi jogait gyakorló pápai önkormányzat tavaly novemberi döntésével „a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel” indította meg a felszámolási eljárást. Ezt követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t.
A Nemzeti Reorganizációs Kft. az első fordulóban 4,5 milliárd forintra értékelte a cégcsoport vagyonát, de áprilisban egy mindössze 110 millió forintos ajánlat érkezett rá, így a tender eredménytelenül zárult.
A második fordulóban 3,6 milliárd forintos irányárat szabtak meg, majd júniusban elfogadták a TANO Commerce Kft. 1,134 milliárd forintos ajánlatát a pápai húsipari cégcsoportra. Akkor azt közölték: a pályázaton nyertes cég ajánlatának elfogadásával biztosítható a törvényben előírt feltételek teljesülése, a működő üzemként történő értékesítés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a szarvasmarhavágások száma az év elején
A magyarországi vágóhidakon 23,3 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2025…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >Zöldülő tányérok és poharak
A növényi termékek nemcsak egy meghatározott célcsoportnak szólnak, hanem egyre…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >