Megkezdődtek a Szekszárdi Szüreti Napok
Megkezdődtek a Szekszárdi Szüreti Napok, a vasárnapig tartó programsorozatot pénteken Varga Judit igazságügyi miniszter nyitotta meg ünnepélyesen.
A tárca vezetője a rendezvény fővédnökeként a Béla király téren mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: a szüreti napok méltó megkoronázása annak az egészéves munkának, amelynek célja, hogy a szekszárdi bor a poharakba kerüljön.
A szekszárdi kadarka az egyik legősibb magyar borfajta, hungarikum, olyan jegyeket hordoz, amelyek a világ semmilyen más borában nem fedezhetők fel – mondta.
A miniszter szólt arról is, hogy a szekszárdi az egyik legegységesebben működő borvidék; előremutató vállalkozásnak nevezte, hogy a szekszárdi borászok egységes palackkal jelennek meg, közösségben és borvidékben gondolkodnak. Ennek végső célja, hogy a különleges szekszárdi borvidéket egész Európában megismerhessék – emelte ki.
A város főterén összegyűlt közönséget köszöntötte Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Bősz Adrián, a borvidék elnöke is.
Az országzászló előtt Prantner Ferenc szekszárdi borász mutatta be pincészetének 2017-es bikavérét, amelyet idén Szekszárd város borának választottak.
A már csütörtökön elkezdődött szüreti napok a város legnépszerűbb kulturális, borgasztronómiai rendezvénye. Idén 65 program, népzenei és könnyűzenei koncertek, a borudvarban 35 pincészet várja a közönséget. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Magyar Bormarketing Ügynökség stratégiájában kiemelt hangsúlyt kap a külpiacok erősítése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által komponált magyar bor nyert a világ egyik legrangosabb versenyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A klímaváltozás átrajzolja hazánk bortérképét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >