Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek programjai
Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek, huszonnégy napon át huszonnégy borász és számos program várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.
A rendezvény pénteki megnyitóján Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány nehézségeit követően ismét a találkozások kerülhetnek a középpontba. Azonban óvatosságot kért a résztvevőktől, és azt is elmondta: a szervezők is mindent megtesznek azért, hogy gondtalanul teljen a programok három hete.
Kitért arra is: Balatonfüred idén ünnepli várossá válásának ötvenedik évfordulóját.
A Balatonfüredi Borheteken a balatonfüred-csopaki borvidék azon borászai kínálhatják termékeiket, akik a városi borversenyen megfelelő pontot értek el, és rendelkeznek balatonfüredi szőlőterülettel. Rajtuk kívül három gasztronómiai egység és tizenhét kereskedő szolgálja ki a vendégeket az augusztus 29-éig tartó rendezvényen.
A Tagore sétányon felállított faházak közül az elsőben idén is az év balatonfüredi borásza – Kálmán József és az Arias Borászat – várja a vendégeket. A huszonnégy borosgazdánál összesen mintegy 300 tétel, borászatonként 8-12 fajta bor közül lehet választani.
A fesztivál ideje alatt a Kisfaludy Színpadon szinte minden nap fellépők szórakoztatják a közönséget, mások mellett Kállay-Saunders András, a Fran Palermo, Heincz Gábor Biga, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band is hallható lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl Magyarország a hazai borászatok sikeréért is dolgozik
A Lidl Magyarország 2024-ben mintegy 17,5 milliárd forinttal, az elmúlt…
Tovább olvasom >Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >