Megkezdődött az AKG és ÖKO előlegfizetés
A kormány és az agrártárca továbbra is számos eszközzel segíti a magyar gazdálkodókat. Megkezdődött ugyanis a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása érdekében még 2021-ben hirdette meg a tárca a 2022-től kezdődő 3 éves kötelezettségvállalási időszakot átölelő új AKG és ÖKO pályázati felhívásokat. Mindeközben pedig a 2018-ban meghirdetett ÖKO intézkedést is meghosszabbították – tette hozzá. A miniszter szerint az AKG felhívás kapcsán külön érdemes kiemelni, hogy csaknem 17 ezer gazdálkodó kapott támogatói okiratot, és az intézkedésbe vont területek nagysága meghaladja az 1,2 millió hektárt. Az ökológiai gazdálkodást támogató kiírások főbb adatait összegezve elmondható, hogy több mint 5500 gazdálkodó nyújthatott be kifizetési kérelmet, és csaknem 275 ezer hektár után igényelhetnek ilyen támogatást a kedvezményezettek – sorolta Nagy István, aki hangsúlyozta, az idei év tekintetében sor került az előlegfizetés első szakaszára. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kapcsán mintegy 26 milliárd, míg az ökológiai gazdálkodási támogatások tekintetében több mint 8 milliárd forinthoz jutottak hozzá a gazdálkodók. Az előlegfizetések még folytatódnak, az érintettek folyamatosan számíthatnak a támogatásokra. A tárcavezető kitért arra is, a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban minden pénzügyi segítség felértékelődik a magyar agráriumban dolgozók számára. Kiemelte ezek közül az új kamattámogatott forgóeszköz-finaszírozási lehetőségeket, az Agrár Széchenyi Kártya Max+ plusz kamattámogatott hiteleit, és a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kamatozású hitelprogramjait.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: jelentős könnyítéssel segíti a kormány a gazdálkodókat a Vidékfejlesztési program zárásakor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb könnyítéssel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat támogatott beruházásaik megvalósításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megtört a növekvő trend: idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

