Megkezdődött a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás kifizetése
Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut közel 7000 gazdálkodó a „VP4-12.1.1-16 „Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” elnevezésű pályázati felhívás által.

(Fotó: Pixabay)
A magyar kormány elkötelezett a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításában, amit az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével kíván megvalósítani.
Hazánkban a Natura hálózat gyep hasznosítású területeire speciális földhasználati előírások vonatkoznak
Ezek betartása többletköltséget, illetve adott esetben bevételkiesést jelent a gazdálkodóknak. Ennek ellentételezésére az érintettek normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A kompenzációs pályázatra tavaly mintegy 11 ezer kérelmet nyújtottak be, ebből első körben 7000 kérelmező kap most támogatást, ugyanakkor a kifizetések folytatódni fognak. A KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint az egységes kérelmeknél idén is lesz lehetőség támogatási, egyúttal kifizetési kérelmet benyújtani.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

