Megkezdődött a kukorica és a napraforgó betakarítása Fejérben
Megkezdődött a kukorica és a napraforgó betakarítása Fejér megyében, miközben az őszi káposztarepce nagy részét és az őszi árpa 40 százalékát már elvetették – közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője szerdán az MTI-vel.
Czetnerné Kócsa Márta tájékoztatása szerint a napraforgó mintegy 30 százalékát betakarították hektáronkénti 2,65 tonnás átlaghozammal. A kukorica 10-15 százaléka van raktárakban: a termésátlag 6,4 tonna hektáronként, de körzetenként jelentős szórást mutat 3,2 és 7 tonna között.
Az igazgató megjegyezte, hogy a napraforgó és a kukorica nyári termésbecslései alapján közepes hozamok várhatók, amit az eddig learatott mennyiségek is alátámasztanak, de a szakember szerint az alacsony betakarítási arányok miatt az adatokból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.
Jelezte: a burgonya háromnegyedét hektáronkénti 11 tonna feletti átlagokkal szedték fel. A cukorrépa szedése is megkezdődött, a vetésterület mintegy 10 százalékával végeztek és azokon hektáronkénti 45 tonnás hozamot mértek.
A betakarítás mellett a vetési munkálatok is megkezdődtek Fejér megyében. Az őszi talajelőkészítésnek kedvezett a csapadék, a magágy-előkészítést több mint 20 ezer hektáron elvégezték, és az őszi mélyszántási munkák is folynak.
Az őszi káposztarepce már magágyba került a tervezett vetésterület 80 százalékán. Az őszi árpa közel 40 százalékát szintén elvetették. Az őszi búza vetése szeptember második hetében indult el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >