Megkezdik a korlátozások visszavonását Németországban
Megkezdik a koronavírus-járvány ötödik hullámának lassítását szolgáló szabályok visszavonását Németországban, a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai megállapodása szerint március 20-ig a legtöbb korlátozást megszüntetik.
Olaf Scholz kancellár a 16 tartományi kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jól tűri az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatának szétterjedése miatt elindult járványhullámot, és minden arra utal, hogy már túl is jutott a hullám csúcsán.
A védekezés sikeres, nem volt szükség újabb teljes lezárásra, és a korlátozásokat fokozatosan vissza is lehet vonni. Azonban a járvány még nem ért véget, ősszel, télen ismét felerősödhet, ezért tovább kell folytatni a felnőttekre vonatkozó általános oltási kötelezettség törvényi előkészítését – fejtette ki a kancellár.
A tanácskozáson a tartományok nyomására a szövetségi kormány első javaslatához képest szélesebb körű lazításokról állapodtak meg. Így a korlátozások visszavonásának első szakaszában nem csupán tízről húszra emelik, hanem eltörlik a létszámhatárt a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) ellen oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és egyéb magánrendezvényeken. Ezt a könnyítést a legtöbb tartományban várhatóan napokon belül bevezetik.
Ugyanakkor az oltatlanoknál március 19-ig marad az eddigi szabály, miszerint kizárólag az egy háztartásban élőkkel vagy legfeljebb egyetlen további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt.
A kiskereskedelemben viszont már a lazítások első szakaszában eltörlik az oltatlanokat az alapellátást biztosító üzleteken kívül mindenhonnan kitiltó korlátozást, és egyedül azt a szabályt hagyják meg, hogy orvosi vagy FFP-2 minősítésű maszkot kell viselni a boltokban.
Második lépésként, március 4-től az oltatlanok – friss negatív gyorsteszt lelettel – ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnek számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben.
Megnyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek is, de oltatlanokat egyelőre nem fogadhatnak. Lazítják továbbá a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályokat, beltéren legfeljebb hatezren, a szabadban 25 ezren szórakozhatnak együtt.
Március 20-án harmadik és egyelőre utolsó lépésként visszavonják szinte az összes többi járványlassító korlátozást és szabályt, így például megszűnik a munkaadók azon kötelezettsége, hogy biztosítaniuk kell az otthoni munkavégzés lehetőségét a személyes munkahelyi jelenlétet nem feltétlenül igénylő beosztásban dolgozó alkalmazottaknak.
Így a csillagászati tavasz első napjától az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések – mindenekelőtt a közösségi maszkviselés és a társas távolságtartás szabályai – maradnak érvényben Németországban.
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint az ötödik hullám az utóbbi napokban tetőzött. Az intézet szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 219 972 ember szervezetében mutatták ki a vírust, szemben az egy héttel korábbi 234 250-nel. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 272-ről 247-re csökkent. Az új esetekkel együtt 12 800 315 fertőződést regisztráltak a járvány 2020-as kezdete óta, a halálos áldozatok száma 120 467-re emelkedett.
A Covid-19 elleni teljes oltást szerdáig a lakosság 74,9 százaléka – 62,3 millió ember – szerezte meg. Teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 55,7 százaléka – 46,3 millió ember – kapott. Az oltatlanok 19,8 millióan vannak, a lakosság 23,9 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag. (Bálint Marcell, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Rekordbevételt hozhat a Valentin-nap a kiskereskedelemben
A Valentin-napi költések világszerte rekordot dönthetnek idén, mind az Egyesült…
Tovább olvasom >A német piacvezető drogéria, a dm technológiába és a vásárlási élménybe invesztál
A német drogériaóriás dm Közép-Európa szerte kezdi lekörözni az élelmiszer-kiskereskedőket.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >