Megjelentek az öntözésfejlesztési pályázati felhívások
Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség pedig az új támogatási ciklusban is a gazdálkodók rendelkezésére áll. Cél, hogy az öntözött területek nagysága a következő években is folyamatosan emelkedjen a termelésbiztonság és a magasabb értékű kultúrák termesztésének növelése érdekében. Ezt szolgálja az összesen 65,8 milliárd forintösszeggel – november elején – meghirdetett két pályázati konstrukció is.

Az öntözési beruházások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők lehetnek (Fotó: Pixabay)
Az „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatása” című felhívás alapján legalább 200 millió, de legfeljebb 5 milliárd forint támogatási összeg igényelhető, így ez a konstrukció a nagyobb volumenű, komplex fejlesztések megvalósítását szolgálja majd. Az „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása” című kiírásban pedig legfeljebb 200 millió forint támogatási összeg igényelhető a kisebb támogatási igényű beruházások megvalósítására.
A két felhívásra benyújtott pályázatok külön kerülnek értékelésre, nem versenyeznek egymással a forrásokért
A konstrukciók támogatják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálását, a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak korszerűsítését, bővítését és rekonstrukcióját, valamint új öntözővíz-szolgáltató művek és -rendszerek létrehozását. Azokat a műszaki megoldásokat helyezik előtérbe, amelyek figyelembe veszik a felszíni és felszín alatti vízkészletek szűkösségét, és ennek megfelelően maximális víztakarékossággal járnak. Az öntözési beruházások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők lehetnek. Újdonság a Vidékfejlesztés Programhoz képest, hogy a termelői együttműködések és a fenntartható vízgazdálkodási közösségek státuszokból fakadóan megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. Figyelemmel a pályázati dokumentációk összeállításának időigényére, a támogatási kérelmeket a kisebb támogatási igényű beruházásokat finanszírozó felhívás esetében 2025. február 4-től, a komplex fejlesztések megvalósítását segítő felhívásoknál pedig március 4-től lehet majd benyújtani.
A felhívások minden kapcsolódó dokumentummal és információval együtt a kap.gov.hu weboldalon érhetők el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >