Megjelent az élelmiszeripari üzemek fejlesztéseit támogató felhívás
Az Agrárminisztérium a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István agrárminiszter. A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7-étől lesz lehetőség.
A felhívás az élelmiszer-feldolgozási és borászati tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására biztosít lehetőséget. Emellett élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése is lehetséges – emelte ki a miniszter.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a biztonságos élelmiszerellátás stratégiai jelentőségű, ehhez pedig további műszaki fejlesztések szükségesek. Kulcskérdés a minőségi élelmiszertermelés szempontjából, hogy a hazai élelmiszer-előállítók folyamatosan fejlődjenek a legkorszerűbb technológiai lehetőségek alkalmazásával. Ennek a célkitűzésnek az eléréséhez járul hozzá a most meghirdetett felhívás, amelynek keretében a támogatás egyszerűsített módon igényelhető, a támogatási intenzitás főszabály szerint 50%-os, de ez egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan ez eltérhet.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 100 millió forint lehet, minimum összege pedig nincs. A forrásra mezőgazdasági termelők, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak. Érdemi többletpontot ér a minél hosszabb ideje folyamatosan végzett mezőgazdasági vagy élelmiszeripari tevékenység, a meglévő értékesítési kapcsolatokat igazoló szerződések megléte, a termékinnováció, vagy az élelmiszeripari szakképesítés.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Kapcsolódó cikkeink
Helyi kincsek: portájukon fogadták a látogatókat a termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák fizetőképességének fenntartására számos eszközt biztosít a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

