Megjelent a Trade magazin legújabb száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában jelent meg, és olvasható az alábbi címlapra kattintva. A Trade magazin december-januári száma mindig a leghosszabb ideig érvényben lévő magazin, hiszen a jövő év eleji két hónapban is lehet még olvasgatni.
Címlapinterjúban a Rossmann ügyvezető igazgatói mesélnek a cég elmúlt 30 éves történetéről és a további tervekről.
Azon kívül, hogy ebben a számban mutatjuk meg az FMCG piac legnagyobb konferenciájának második részéről szóló beszámolót és az akkor átadott díjak közül a StarStore – Év Kereskedője 2023 összeállítást, a csomagolóanyagok piacáról szóló évindulás előtti aktuális összefoglalót szintén most adjuk közre. Természetesen itt se maradhatnak el a díjak, így a Hungaropack nyerteseit, különdíjasait is felsorakoztattuk.
A sok izgalmas piackörképben bemutatott kategória mellett, egy-egy különleges témára is sort kerítettünk.
Ebben a számban immár hagyományosan kapnak helyet minden évben a Magyar Termék védjegyes márkák, és ez alkalommal egy nem megszokott összeállításban a legújabb kampány is kiemelt szerepet kapott, amit mindenképp érdemes végig lapozni. Természetesen a Magyar Termékekért Kereskedelmi, és idéntől már Vásárlói Nívódíj nyertesei is beszámolóval készültek.
Karácsonyfa alá való olvasásra buzdít több írás is, úgy mint a Future Talks mostani beszámolója, vagy akár az idén először megjelent Marketing Trendbook bemutató is.
De hogy feltegyem az i-re a pontot, ez a lapszám ismét a SIRHA Budapest kiállítás hivatalos lapja is egyben, pontosabban az első rész, amivel már most elkezdtük feldolgozni az esemény tematikáját, hogy aztán a jövő évi első, következő lapszámmal folytathassuk.
Ajánljuk olvasásra tehát a most megjelent lapszámunkat, amelynek digitális verzióját az alábbi képre kattintva akár most is át lehet lapozni, olvasgatni.
Egyúttal megköszönve az egész évet, ezúton kívánok a magam és a Trade magazin teljes stábja nevében békés, örömteli karácsonyt, és egy nagyszerű, sikeres évkezdést, és hogy annak folytatása még jobb legyen!
Kattintson és lapozzon bele, vagy akár ingyenesen töltse le, és olvassa, amikor csak akarja!
Kapcsolódó cikkeink
Hogyan tovább? – Nenad Pacek, Noszek Péter, Keleti Arthur, Gazsi Zsoltán, Jaksity György szerint
FMCG-piaci exkluzív eseményt szervezett a Trade magazin vállalati döntéshozóknak idén…
Tovább olvasom >Megjelent a Trade magazin legújabb száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában jelent meg, és olvasható a levél…
Tovább olvasom >Megjelent a Trade magazin legújabb száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában jelent meg, és olvasható a levél…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >