Megjelent a Trade magazin legújabb száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában jelent meg, és olvasható az alábbi címlapra kattintva.
A Trade magazin novemberi számában indítjuk az idei Business Days beszámolónkat, amely az FMCG piac legnagyobb szakmai konferenciája. Hagyományosan ez a lapszám az első három nap történéseibe enged betekintést, és az exkluzív kutatási anyagok ezeken a napokon elhangzott beszámolóját is itt adjuk közre. Ha november, akkor nem hiányozhatnak a Superbrands és Business Superbrands díjak összefoglalói sem, hiszen minden évben, ilyenkor vehetik át a díjazottak az elismeréseket, amelyekről mi előzetesen publikálhatunk, mint az esemény kizárólagos FMCG médiapartnere. Novemberi piackörképeink ismét változatos képet mutatnak a szárnyasok, virslik, vény nélkül kapható patikai termékek, a gyümölcslevek, likőrök, keserűk, mosás és öblítés, valamint nagytakarítás termékeiről. A szüret utáni időszakra hagyjuk minden évben a borpiaci áttekintőnket, amiről most is bőven lehet olvasni. A megannyi cég, személy és termék hír és piaci analízis mellett állandó rovataink, mint a vegán, fenntarthatóság, és szektorálisan a HoReCa, hazai és nemzetközi információkkal igyekszik most is felhívni az olvasók figyelmét. Több különleges összeállítással is készültünk most, ezek közül hagyományosnak mondható ősszre a Rossmann Beauty Expo beszámolója, de nem hiányozhat a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításának, a kölni Anugának összefoglalója sem, amelyben igyekeztünk a termékinnovációk oldaláról összeszedni a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókat. Meglepetés cikkünk most a Future Talks podcastunkból Gazsi Zoltán interjúnk, amelyet Ő is és mi is ajánlunk mindenki figyelmébe.
Ajánljuk olvasásra tehát a most megjelent lapszámunkat, amelynek digitális verzióját az alábbi képre kattintva akár most is át lehet lapozni, olvasgatni.
Kapcsolódó cikkeink
Karácsonyi tv-reklámok 2025 – indul a közönségdíj szavazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ősz, szüret és borvásár az Auchanban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

