Megjelent a Trade magazin 2024/12-2025/1. száma
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 192 oldalon jelent meg. Alább, a levél alján található címlapra kattintva már most is olvasható, amíg megérkezik a nyomtatott kiadás. De miről is szól a december-januári szám?
Kezdjük mindjárt a címlapinterjúval, amelyben ez alkalommal a Salesrep ügyvezető-tulajdonosa, Homola Brúnó nyilatkozik lapunknak a cég által elérhető márkákról és természetesen a cég eddigi sikereiről és jövőképéről.
Immár hagyomány, hogy ilyenkor Kiemelt témaként a szeptemberi Business Days konferencia beszámolóját folytatjuk a csütörtöki és pénteki nap történéseivel, és egy most sincs másként. Segít visszaemlékezni még egyszer az idei FMCG Szabadegyetemre és a Trade Campusra annak, aki ott volt, és igyekszik kedvet csinálni, hogy jövőre velünk tartson az is, aki nem tudott idén eljönni.
Egyből egy izgalmas melléklettel zárjuk a rovatot, hiszen az Év Kereskedője 2024 nyerteseket mutatjuk be pályázatukkal együtt, hiszen a Business Days gálavacsoráján vehették át díjaikat. Ezúton is nagy szeretettel gratulálnunk!
Reflektor rovatunkban ilyenkor a Magyar Termék védjegyes márkáké, cégeké, és az Ő adott évi sikereiké. A beszámolóban ismét megmutatjuk az idei számokat, hol is tartanak most a védjegyes termékek, és persze beszámolunk a Magyar Termék Nonprofit Kft-vel közösen alapított Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíj és Vásárlói Nívódíj verseny legjobbjairól.
December eleji számunk piackörképeiben
Megszokottnak tűnhet, hogy az itthoni híreket egy sor, csokorba gyűjtött nemzetközi hír egészíti ki, amelyek a nyomtatott magazinhoz képest, lényegesen nagyobb számban találhatók a digitális kiadásban.
A híreket is tematizáljuk a lap különböző rovataihoz, így nem csak általánosságban a lap elején, de külön gyűjtve most a fenntarthatósági, vegán, AI… stb. hírek blokkosítva szerepelnek, természetesen hozzá néhány elemző cikkel kiegészítve.
Piaci analízis rovatunk nem csak mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi elemzéseket tartalmaz most, de számos gazdaágról, fogyasztókról és fogyasztásról szólót, hazai és nemzetközi megközelítésben.
Értékesítés és üzletfejlesztés rovatunkban decemberben publikáljuk az Agrárminisztérium Bajnokok programját, amelyről Dr. Nobilis Márton államtitkárral beszélgettünk. Beszámolunk az idei, jubileumi Európai Kereskedelem Napjáról. A soron következő Future Talks podcastunkban munkaerőpiaci helyzetjelentést hallgathatunk meg, illetve a magazinban olvashatunk Baja Sándortól, a Randstad ügyvezetőjétől. És további érdekes.
Mellékletben pedig az idei legnagyobb élelmiszeripari kiállításról, a párizsi SIAL-ról hoztuk el a legfontosabb információkat, legyen szó aktuális fogyasztói világtrendekről, sikeres és nyertes innovációkról, vagy akár magáról a 60 éves SIAL által reprezentált és fontosnak tartott aktualitásokról.
Sok más érdekesség mellett ebben a számban mutatjuk be Instore és Outdoor rovatunkban a POPAI POP Award nyertes pályamunkákat is, amelyekről a szakma döntött az idei Business Days konferencia alkalmával.
Kattintson és lapozzon bele a Trade magazin alábbi számába vagy akár ingyenesen töltse le, és olvassa, amikor csak akarja!
Kapcsolódó cikkeink
Év promóciója 2025 verseny, felhívás és nevezés
A Trade magazin ismét versenyt hirdet az FMCG-szektor szereplői között…
Tovább olvasom >Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Új alapokra helyezi együttműködését Magyarország és a FAO
A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete…
Tovább olvasom >