Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél alján található címlapra kattintva már most is olvasható, amíg megérkezik a nyomtatott kiadás. De miről is szól az októberi szám?
Immár hagyomány, hogy ilyenkor két nagy piacot is kiértékelünk: az egyik az ecommerce, amelynek elmúlt egy évi teljesítményét és egyben aktuális állapotát, másrészt a nagykereskedők, disztribútorok és importőrök eredményeit vesszük nagyító alá, és bocsátkozunk jóslatokba a továbbiakra vonatkozóan. Ehhez kapcsolódóan készítettünk összeállítást a PL nemzetközi trendekről is a PLMA kiállítási beszámolóval és a hozzá kapcsolódó termékverseny eredményeivel.
Díjakkal folytatva a sort, a szeptember elején átadott Érték és Minőség Nagydíjasokról is mostani számunkban írunk egy külön mellékletben, és egyúttal gratulálunk is az elért sikerekhez.
Október eleji számunk piackörképeiben elemezzük a szárnyasok, vadhúsok, pralinék, gyümölcslevek, alkoholmentes szeszes italok, valamint arcápolási, hajápolási termékek és háztartási papíráruk piacát retail adatokkal, míg HoReCa oldalról a kraft sörök szegmensét vizsgáljuk meg.
Megszokottnak tűnhet, hogy az itthoni híreket egy sor, csokorba gyűjtött nemzetközi hír egészíti ki, amelyek a nyomtatott magazinhoz képest, lényegesen nagyobb számban találhatók a digitális kiadásban. A híreket is tematizáljuk a lap különböző rovataihoz, így nem csak általánosságban, de külön gyűjtve most a fenntarthatósági, vegán, AI… stb. hírek blokkosítva szerepelnek, természetesen hozzá néhány elemző cikkel kiegészítve.
Értékesítés és üzletfejlesztés rovatunkban most is különleges tartalmakat hozunk, hiszen beszámolunk egy jövőbeli fogyasztás elemző beszélgetésről, az omnichannel hatékonyságáról, valamint az élelmezést érintő globális paradigmaváltásról. Összefoglaljuk a chips-adó „eredményeit”, a Magyar Termék Agóra konferenciát, és időrendi sorrendben a Rossmann Beauty Expoját is.
Instore és outdoor rovatunkban beszámolunk a POPAI megújított elnökségéről, és a legutóbbi Szakmai találkozóról.
Kattintson és lapozzon bele a Trade magazin alábbi számába vagy akár ingyenesen töltse le, és olvassa, amikor csak akarja!
Kapcsolódó cikkeink
A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év Promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az…
Tovább olvasom >Tanulás másképpen!
Mindannyian jól tudjuk, az egész élet egy tanulási folyamat. Soha…
Tovább olvasom >Év promóciója 2025 verseny, felhívás és nevezés
A Trade magazin ismét versenyt hirdet az FMCG-szektor szereplői között…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >