Megjelent a Borkiválóságok könyve
Kétszázkilencven tétel került be a Borkiválóságok könyvének 2016-os, harmadik fehér- és rozéborokat bemutató kötetébe; a Földművelésügyi Minisztérium (FM) gondozásában megjelent kiadványt a tárca kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa mutatta be hétfőn Egerben.
A Felső-Magyarországi Borrégió oklevélátadó ünnepségén Kiss Eliza felidézte: immár három éve fut az ország egyetlen bormarketing programja, a Nemzeti Borkiválóság Program.
Kifejtette: szeretnék a már bejáratott, igényes könyv mögé tenni a még hiányzó kereskedelmi, piaci hátteret is, hiszen azt, hogy jól dolgoznak, valójában az értékesített bor mennyisége mutatja meg. Az egyéni marketing is fontos, de a „szigetszerű” próbálkozások nem elégségesek, össze kell adni ezeket az erőket – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a bormarketinget a turizmussal közösen kezeli a kormányzat.
A Borkiválóságok könyvének vörösboros kiadványa másfél hónap múlva várható, illetve idén ismét esedékes a kétévente megtartott, aszú- és pezsgőkiválóságok kiválasztása is.
Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a borkiválóság program egri ünnepe azért is szerencsés, mert összecseng a város stratégiájának központi elemével, mely szerint Eger a minőség városa.
Szólt arról is, hogy Eger turisztikai központ, ahol több mint félmillió vendégéjszakát töltenek el évente a látogatók. Fontos a bor- és gasztronómiai turizmus is – mondta.
A Borkiválóságok könyvének idei fehér- és rozéborokat bemutató kötete már magába foglalja az angol nyelvű változatot is. A beküldött 722 tételből az Országos Borszakértő Bizottság egy ötnapos kóstoló keretében választotta ki a könyvben bemutatott 290 bort. Ebből 226 fehér- és 51 rozébor lett borkiválóság, míg a Borkiválóság TOP 2016 minősítést 13 fehérbor kapta meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lengyel nagyvállalat vásárolta fel a legnagyobb moldovai borexportőrt
A lengyel Maspex felvásárolta a legnagyobb moldovai borexportőrt, a Purcari…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Repülőn is jöhet a bor Olaszországból
Jelentősen egyszerűsödhet a beszállás az olasz repülőtereken: az új generációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >