Megint lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére
Újranyílik a népszerű mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

15.000 eurónak megfelelő forint összegű támogatás
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati kiírás 2022. február 14. és 2022. február 28. között kerül újra megnyitásra. A miniszter szerint a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásai közül ez az egyik legnépszerűbb. A kezdeményezésnek köszönhetően eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók. A döntések folyamatosan születnek, így már csaknem 3.800 érdeklődő részére folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forintot jelent nyertes pályázónként. Ennek köszönhetően már összesen mintegy 15,5 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat terveik megvalósításában – tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, a felhívás keretében 15.000 eurónak megfelelő forint összegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani. A forrásra meghatározott kis üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak. Feltétel azonban, hogy a tartózkodási helynek, vagy székhelynek már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben kell lennie. A forrásokat a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik – emelte ki a miniszter.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Kapcsolódó cikkeink
Az unióban és hazánkban is emelkedett az étkezési tojás ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak finom, egészséges is a hazai libahús
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb jelentős támogatáshoz jutnak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat vállaló gazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A felnőttek kétharmada nem eszik elég zöldséget és gyümölcsöt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

