Meghozta a sikert a McDonald’s-nak az egész napos reggeli
Új történelmi csúcsra szárnyaltak a McDonald’s részvényei, miután a társaság a vártnál jobb első negyedéves eredményekről számolt be. Az újítások hatni kezdtek, az értékesítések újra fellendülőben vannak – írja a portfolio.hu.
Az összehasonlítható alapon számolt (vagyis a legalább egy éve nyitva tartó üzletek) bevételei 4 százalékkal nőttek az első negyedévben az egy évvel korábbi szinthez képest. Az Egyesült Államokon kívüli bevételek 2,8 százalékkal emelkedtek, részben annak köszönhetően, hogy az Egyesült Királyságban és Kanadában is bevezette a társaság az egész napos reggelit.
A teljes bevétel 4 százalékkal esett, ami sorozatban a tizenegyedik csökkenő negyedév. De a vártnál kisebb volt a csökkenés mértéke: 5,68 milliárd dolláros bevételről számolt be a McDonald’s, míg az elemzők 5,53 milliárd dollárt vártak
A bevételcsökkenés oka, hogy megkezdődött az éttermek eladása a franchise-partnereknek. Az ingatlanok eladogatása az egyik kulcsfontosságú mozzanata a vezérigazgató, Steve Easterbrook reorganizációs tervének
Az új üzletek nyitása idén 1 százalékponttal járulhat hozzá a bevételek globális növekedéséhez – közölte a negyedéves eredményeket bemutató konferenciahíváson a McDonald’s
A profitabilitás jelentősen javult a negyedévben, a működési eredmény 14 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest, részben az ingatlanok eladásának, részben pedig a franchise-partnerektől származó bevételeken elért magasabb marzsoknak köszönhetően
A McDonald’s egy részvényre jutó eredménye 1,47 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 1,25 dollárról, ami kellemes meglepetést okozott, az elemzői konszenzus alapján ugyanis a befektetők 1,33 dollárra számítottak.
Az első negyedévben 1,6 milliárd dollárt juttatott vissza a részvényeseknek osztalék és saját részvény vásárlás formájában a McDonald’s. A jelenleg érvényben lévő részvényesi készpénz-visszajuttatási program keretein belül 22-24 milliárd dollárt szán erre a célra a vállalat a 2019-cel végződő három éves periódusban. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
13,28 milliárd dollárral bővülhet az önkiszolgáló kioszkok piaca 2029-ig
A globális önkiszolgáló kioszkpiac várhatóan 13,28 milliárd dollárral növekszik 2025…
Tovább olvasom >Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >Visszatér a libamájas burger a McDonald’s-ba
Február 5-től a hazai McDonald’s éttermekben ismét kapható a lánc…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Történelmi rekordot döntött tavaly a globális hotelipar
A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt…
Tovább olvasom >