Meghosszabbították az ekáer próbaüzemét március elsejéig
Március elsejéig meghosszabbította a kormány az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) próbaüzemét a piaci szereplők javaslataira figyelemmel – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel csütörtökön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai, pénzügyőrei az év első két hónapjában is ellenőriznek, de február 28-ig csak tájékoztatnak.
Az adóhatóság munkatársai a mulasztókat figyelmeztetik, de március 1-ig nem szabhatnak ki mulasztási bírságot, a vállalkozások pedig a próbaüzem végéig mentesülnek a kockázati biztosíték megfizetése alól – közölte az NGM.
Közölték azt is, hogy a piaci szereplőktől beérkező észrevételek és javaslatok, valamint a próbaüzem első 2 hónapjának tapasztalatai alapján a tárca megvizsgálja a jogszabály módosításának lehetőségét és szükségességét. Azoknál a kérdéseknél, panaszoknál, amelyek orvoslása csak jogszabály-módosítással lehetséges, a gazdasági tárca javasolni fogja az Országgyűlésnek a törvény módosítását.
Az ekáert 2015. január elsején vezették be Magyarországon, ettől az időponttól kizárólag ekáer-szám birtokában lehet bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítást végezni. Ha egy vállalkozás útdíjköteles gépjárművel – 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsival – az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra behoz, vagy Magyarországról valamely EU-tagállamba kivisz terméket, vagy belföldön nem végfelhasználó számára első adóköteles termékértékesítést végez, köteles erről a NAV-nál az ekáer elektronikus felületén bejelentést tenni. A bejelentő ekáer-számot kap, amely a szállítandó termékhez kapcsolódik, és 15 napig érvényes.
A minisztérium korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése.
A logisztikai szolgáltatók szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményükben további türelmi időt kértek a rendszerrel kapcsolatban: a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ) szerint az ekáer egyebek mellett a nem egyértelmű jogszabályi megfogalmazásai miatt még nem alkalmas az éles üzemre, ezért a szakma javaslatot nyújtott be a tárcának a rendszer módosítására. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) az ekáer-rendelet visszavonását nevezte az egyetlen megnyugtató megoldásnak, mert álláspontjuk szerint a jogszabály számos ponton betarthatatlan. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >