Meghosszabbította és kiterjesztette a román kormány az élelmiszer-árrés korlátozását
Az alapélelmiszer-árrés korlátozásának meghosszabbításáról és kiterjesztéséről döntött a román kormány pénteki ülésén – közölte a bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium.

A romon kormány szerint az infláció lelassult
A rendelkezés így 2024. január 31-ig marad érvényben. A korlátozást augusztus 1-jén, sürgősségi rendelettel vezette be a Ciolacu-kabinet, három hónapos időtartamra. A jogszabály 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig (az adásvételek számától függetlenül) együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel.
A nyári sürgősségi rendelet 14 alapélelmiszer árát korlátozta: meghatározott összetételű és kiszerelésű fehér kenyérre, friss tehéntejre, telemeára (román sajtféleség), joghurtra, búzalisztre, kukoricadarára, tojásra, napraforgóolajra, csirkehúsra, sertéshúsra, friss zöldségre, gyümölcsre, burgonyára és cukorra vonatkozott.
November 1-től a korlátozást újabb hét termékre terjesztik ki: meghatározott kiszerelésű kerekszemű rizsre, kalácsra, sűrített paradicsomlére, meghatározott zsírtartalmú tejfölre, margarinra, élesztőre, körtére, fokhagymára és darált húsra.
A bukaresti kormány ugyanakkor 5 százalékra korlátozta a bizonyos importból származó és feldolgozásra nem kerülő termékek esetében alkalmazható kiskereskedelmi árrést. A rendelkezés meghatározott kiszerelésű étolajra, cukorra, lisztre, kukoricadarára, sertéshúsra, csirkehúsra és marhahúsra vonatkozik.
„A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az intézkedés meghozta a várt hatást. Megállítottuk az élelmiszerek túlzott drágulását, sok érintett terméknél jelentős árcsökkenés figyelhető meg. Ezért minden okunk megvan arra, hogy folytassuk ezt az intézkedést, amely különösen az alacsony és közepes jövedelmű családokat védi”
– mondta a pénteki kormányülésen a román miniszterelnök.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >