Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy a kormány újabb döntést hozott az élelmiszerek és háztartási cikkek árrésére vonatkozó szabályozásról: meghosszabbítják az árrésstopot.
A szabályozást először 2025 márciusában vezették be, amikor harminc alapvető élelmiszernél maximálták a kereskedői árrést 10 százalékban. A később kiterjesztett intézkedés jelenleg összesen 30 termékkategóriát érint, több ezer termékkel együtt, köztük háztartási cikkekkel is. A kormány korábban május végén hosszabbította meg a rendelkezést augusztus 31-ig, most pedig a határidő előtt egy héttel született újabb döntés a folytatásról.
A Miniszterelnökség korábbi tájékoztatása szerint az árrésstop betartását rendszeresen ellenőrzik, és a boltok többsége teljesíti az előírásokat. A kereskedők az árrésből fedezik működési költségeiket – például a béreket, a rezsit és a karbantartásokat –, valamint ezen keresztül realizálnak profitot, ennek szintjét azonban a kormány rendeletben korlátozta.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb inflációs adatai azt mutatják, hogy a drágulás üteme a vártnál magasabb maradt, ezért elemzők szerint a jegybank egyelőre nem csökkentheti az alapkamatot. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza úgy véli, az árrésstop fenntartása idén várható, mivel annak kivezetése mintegy 1,5 százalékkal növelné az inflációt. Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézkedések hatását részben külső tényezők, például állatjárványok miatti kínálati sokkok ellensúlyozták.
Az intézkedés további sorsa egyelőre nem ismert, de a kormány jelezte: továbbra is célja az élelmiszerárak emelkedésének mérséklése.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: mit mutat a gyerekinfláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Akár tartósan is viszonylag erős maradhat a forint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztás húz, ipar fékez: lesz-e sima leszállás 2026-ban?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megízlelhető csomagolópapírt mutatott be a brit Aldi
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >USA: túlmutat a jövedelmi szinteken a saját márkák kedveltsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >140 millió euróból alakítja át spanyolországi jégkrémgyárát a Ferrero
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
