Meghirdették az idei hungarikum pályázatot
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére megjelent az idei hungarikum pályázat – tájékoztatta az Agrárminisztérium sajtóirodája hétfőn az MTI-t.
Az összegzés szerint mindkét célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás jár.
A most megnyíló pályázat 220 millió forintos keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
A Hagyomány a divatban – viselet másként elnevezésű területet harmadik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, amelyre 10 millió forint áll rendelkezésre. Míg az első évben 13 pályázó részesült támogatásban ezen a területen, addig tavaly már 28 nyertes készíthette el kollekcióját. A vél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.
A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2018 decembere közötti időszakban kiírt 7 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,559 milliárd forintot ítélt oda 990 magyarországi és határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca – olvasható a közleményben.
A pályázati felületen május 14-én 8 órától június 13-án éjfélig lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, véglegesíteni. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének kétszeresét, a támogató a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás az alábbi honlapokon érhető el: http://www.kormany.hu/hu/agrarminiszterium; www.palyazat.hungarikum.hu; www.hungarikum.hu
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
57 millió forint és egy 500 ezer forintot érő Aranyzseton a tét: gyermekek jövője is múlhat most a szavazatokon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem várnak a holnapra: 50 diákcsapat, akik már ma alakítják a jövőt a Samsunggal és az EdisonKids-dzel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
IWSR: Növekszik az alkoholmentes és funkcionális italok iránti kereslet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodó Nutri-Score: egyre több gyártó lép vissza Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
