Meghatározó szereplői lehetünk az európai paradicsomfeldolgozásnak
Idén is jó termésre számítanak az ipari paradicsomtermesztéssel foglalkozó gazdálkodók. Az ágazat elmúlt években elért sikereit jól példázza, hogy a hazánkban megtermelt és feldolgozott termékek nem csak a hazai boltok polcain, hanem Európa számos országában megtalálhatóak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitveB) közös prognózisa szerint idén mintegy 100 ezer tonnányi paradicsomot takaríthatnak be a termelők.

(Fotó: Pixabay)
Az elmúlt évek számos kihívás elé állították a hazai termelőket, ennek ellenére az ipari paradicsom azon kevés zöldségkultúrák közé sorolható, amely sikeresen zárhatta az elmúlt éveket. A területalapú támogatások szerint a múlt évben 1417 hektáron, az idén pedig 1465 hektáron folyik ipari paradicsomtermesztés az országban. A területek legnagyobb arányban Békés- és Bács vármegyében találhatóak, Szarvas környékén pedig kifejezett termelői koncentráció tapasztalható. a betakarítás ebben az évben a tervezettnél később, augusztus második felében indult, s várhatóan október elejéig is eltarthat.
Az elmúlt két év csapadékszegény időjárása miatt fokozott önzésre volt szükség az ültetvényeken
Az aszály ellenére ugyanakkor az ipari paradicsomnak kedvező meleg időjárásnak köszönhetően összességében jó minőségű és Brix-értékű paradicsomot takaríthattak be a termelők. Az idén is hasonlóan jó terméssel számolnak a gazdálkodók. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) előrejelzése szerint mintegy 100 ezer tonna körüli mennyiséget takaríthatnak be a termelők. A tényleges mennyiségre és a minőségre nagy hatása lesz a betakarítás alatti időjárásának. A csapadákos nyár következtében fokozott védekezésre volt szükség fitoftórás betegség ellen, amely ellen eddig sikeresen védekeztek a termelők, de a következő időszak időjárási körülményei még meghatározóak lehetnek. Az ősz végi csapadékos időjárás akár komoly minőségi romlást, termésveszteséget is okozhat.
Az itthon megtermelt szabadföldi paradicsom 100 százaléka a hazai feldolgozókba kerül
Emellett a szomszédos országokból – Romániából és Szerbiából – is kerül alapanyag a gyárakba. A legnagyobb piaci szereplő körülbelül 1060 hektárnyi hazai paradicsom feldolgozásáért felel, ahogyan a fennmaradó területekről betakarított paradicsomot is hazai feldolgozók hasznosítják. A korszerű gondolás beszállítás miatt a betakarítás és a feldolgozás folyamatos ütemben tud megvalósulni, ami a termelőknek és a beszállítóknak is kedvező. A hazai paradicsomból a ketchuptól kezdve a különböző sűrítményekig számos termék készül, amelyek nemcsak a hazai piacon találhatók meg, a gyártók a környező európai országokat is ellátják. Mivel a paradicsomsűrítmény világpiaci felvásárlási ára – az elmúlt évekhez hasonlóan – továbbra is felfelé ível, a kedvező beszállítói feltételek és a termesztéstechnológia is adott, így további fejlődési lehetőségek előtt állhat az ágazat.
Az elmúlt évek kihívásai miatt a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák egy része is látja az ipari zöldségtermesztésben rejlő lehetőségeket
Elképzelhető, hogy – a gabonapiaci válság elhúzódásával – a jövőben emelkedni fog hazánkban az ipari paradicsom termőterülete is. Ipari paradicsomot azonban kizárólag öntözött területen lehet termeszteni gazdaságosan, ezért fontos lenne az öntözőkapacitások növelése, az öntözhető területek nagyságának bővítése, amit azonban a jelenlegi vízjogi engedélyek és szabályozás bonyolulttá tesz. További kihívást jelent, hogy az Európai Unióban egyre több növényvédőszer hatóanyagot vonnak ki, amely igencsak leszűkíti a növényvédelmi lehetőségeket. A termelési kapacitások növelésében kiemelt szerepe lenne a termelői szervezeteknek, amely kiugrási lehetőséget tudna biztosítani hazánknak a feldolgozóipari termékek terén. Az ágazat jövőjéről szó esik majd a 2024. június 9-12. között hazánkban, Budapesten megrendezésre kerülő 15. Paradicsomfeldolgozás Világkongresszuson és a 17. Nemzetközi Paradicsomfeldolgozási Szimpóziumon is. Az UNIVER, a World Processing Tomato Council (WPTC), a Magyar Mezőgazdasági és Élettudományi Egyetemmel (MATE) és a Nemzetközi Kertészeti Tudományos Társasággal (ISHS) közös szervezésében megvalósuló rendezvényen a feldolgozók és szakemberek termelőkkel, oktatókkal, kutatókkal és hallgatókkal is találkoznak majd.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >