Megháromszorozta almaexportját Ukrajna
A 2017-2018-as exportidőszakban Ukrajna 40,9 ezer tonna almát exportált, 3,2-szer többet, mint az előző év ugyanezen időszakában, ez utóbbi ugyanis csak 12,8 ezer tonna volt – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán kormány hivatalos Facebook-oldalán.
A közlemény szerint a legtöbb almát Ukrajnából Fehéroroszországba, Moldovába és Ausztriába szállították.
Előző nap Makszim Martinyuk agrárminiszter-helyettes az Ukrinform állami hírügynökség szerint egy kijevi agárrendezvényen bejelentette, hogy az idén rekordtermésre számítanak Ukrajnában kukoricából. Mennyiséget egyelőre nem közölt, mert szavai szerint a számításokat még az időjárás miatt folyamatosan korrigálniuk kell, ezért pontosabb információkkal csak szeptember 29-én fog tárcája rendelkezni.
Az agrárminisztérium sajtószolgálata közben közzétette a legfrissebb adatokat az őszi aratásokról. Eszerint augusztus 8-ig csaknem 31 millió tonna korai érésű gabonát takarítottak be 8,9 millió hektár termőföldről, hektáronkénti 3,43 tonna átlagos terméshozam mellett. Ebből a téli búza 22,8 millió tonnát tesz ki, amelyet 6,1 hektárról gyűjtöttek be, a terméshozama pedig hektáronként 3,74 tonna, a tavaszi búzából pedig 285 ezer tonnát arattak le 87 ezer hektáron 3,29 tonna hektáronkénti terméshozam mellett. Téli árpából három millió tonnát takarítottak be 865 ezer hektáron, 3,5 tonna hektáronkénti terméshozam mellett, tavaszi árpából pedig 3,4 millió tonnát 1,3 millió hektárról, 2,55 tonna hektáronkénti terméshozammal.
Búzából 2018-ban összesen 16 millió tonnát tervez Ukrajna exportálni – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, ismertetve az agrárminisztérium és a gabonaexportőrök között a héten erről aláírt emlékeztetőt. (Kovács Andrea, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ukrán import GMO-élelmiszerek ellen szólalt fel Szijjártó Péter
Magyarország nemmel fog szavazni az ukrajnai mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátlan,…
Tovább olvasom >Drágul a sárgarépa Ukrajnában a kínálati szűkülés miatt
Április végére jelentősen megemelkedett a sárgarépa ára az ukrán piacokon…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >