Meghaladta a száz milliárd dollárt a Wal-Mart bevétele

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 11. 16. 13:20

101,2 milliárd dolláros bevételt ért el a Wal-Mart 2010 harmadik negyedévében, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak, a konszenzus alapján ugyanis a piacok 102,4 milliárd dolláros bevételre számítottak.


A profit tekintetében viszont pozitív meglepetést tudott okozni a vállalat. Az amerikai kiskereskedelmi óriás egy részvényre jutó eredménye 0,95 dollárt ért el az egyszeri tételek hatásait kiszűrve, miközben a befektetők 0,90 dollárra számítottak.

Igazán pozitív hírnek viszont az tekinthető, hogy a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozásait. Jelenleg 4,08 és 4,12 dollár közötti egy részvényre jutó eredményre számít a vezetőség 2010-ben, míg korábban 3,95-4,05 dolláros EPS-t jósolt.

A negyedéves közleményben Mike Duke, a Wal-Mart Stores elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy már négy egymást követő negyedévben a működési eredmény gyorsabb növekedési ütemet mutat, mint a bevételek. A vezető hozzátette, hogy az éves várakozás megemelése a harmadik negyedéves adókedvezménynek köszönhető. A gyorsjelentés szerint 2010 harmadik negyedévét emelkedő adózás előtti eredmény mellett közel 12%-kal alacsonyabb adófizetési kötelezettség terheli – írja a ProfitLine.hu.

Kapcsolódó cikkeink