Meghaladta a 2700 milliárd forintot az agrárium kibocsátása
A magyar mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése a termelés növelése, ami a versenyképesség és a hatékonyság javításával érhető el – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az OTP Agrár Gálán, Budapesten.
Nagy István a rendezvényen megjelent több mint 400 agrárvállalkozó előtt elmondta, hogy a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években uniós összehasonlításban is kiemelkedő mértékben emelkedett, 2018-ban újabb rekordot ért el, meghaladta a 2700 milliárd forintot.
A gazdasági eredmények ellenére a magyar mezőgazdaság adottságainak hatékony kihasználása érdekében további erőfeszítéseket kell tenni – hangsúlyozta. A miniszter példaként említette, hogy idén a tárca egy teljesen új kamattámogatási hitelprogramot kíván indítani a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek, beruházásainak segítésére. Kiemelte: a tartós versenyképesség egyik alappillére a mezőgazdaságban a környezeti egyensúly fenntartása, a klímaváltozásból adódó anomáliák okozta károk csökkentése. Ezért a jövőben még erősebben támogatják az öntözést, valamint az agrárium digitalizációja mellett a gazdálkodói generációváltást is.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a magyar agrárvállalkozások pozitívan néznek a 2019-es és 2020-as évek felé a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az OTP Bank Agrárkonjuktúra indexe alapján.
Nagy erő rejlik a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor a működést tekintve törekedni kell az optimális hatékonyság elérésére – jegyezte meg az elnök-vezérigazgató. Elmondta, hogy a mezőgazdasági kibocsátás az elmúlt években folyamatosan nőtt, az évenkénti átlagos bővülés mértéke 2010 évi bázison változatlan áron 1,6 százalék volt. Tavaly a hazai agrárteljesítmény növekedése több mint két évtized után először meghaladta a világ élelmiszertermelésének növekedési ütemét. Kitért arra is, hogy az agrárium kiemelt helyen van az OTP tevékenységében, az egyik legstabilabb ügyfélkört adja számára. A bank szolgáltatásaival törekszik arra, hogy kielégítse az ágazati szereplők igényeit és jelen van mindenhol, ahol érdemleges mezőgazdasági tevékenység folyik, például Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországba és Ukrajnában is finanszírozzák az agráriumot. Az OTP Csoport tagja a Portfolion Zrt. létrehozta OTP Zöld Alapot az ágazatban tapasztalható generációváltás kezelésének elősegítésére – emlékeztetett Csányi Sándor.
Az OTP egyik fő célkitűzésének nevezte, hogy a pénzintézet Magyarországon az agrár-hitelállományban 20 százalékos piaci részesedést szerezzen 2020-ra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés a retekvetőmagok között – avagy itt a legfrissebb Szupermenta-teszt
A Szupermenta program legújabb terméktesztjén retekvetőmagokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Csökkent a vágósertés termelői ára
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 5,9 százalékkal 2,9 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >