Megerősödve kerülhetnek ki a válságból a mikrovállalkozások
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank adataiból. Júniusban a kisvállalkozások számlaforgalma várhatóan 11 százalékkal haladja meg a tavalyit.

Meglepően gyorsan talpraállnak majd
Jól alkalmazkodott a pandémiás helyzethez a hazai kisvállalkozói szektor. Az Erste Bank adatai szerint a legkisebb cégek forgalma még a koronavírus-válság által leginkább érintett ágazatokban is bíztató képet mutat. A legfrissebb számlaforgalmi kimutatások alapján a mikrovállalkozások azokban a szektorokban is viszonylag moderált visszaesést szenvedtek el, ahol a nagyobb vállalkozások bevétele sok esetben szinte teljesen lenullázódott.
A szolgáltató szektorban a korlátozások feloldását követő első hónap forgalma 3 százalékos növekedést ért el a járványos időszak előtti év havi átlagához képest. Ezen belül a szállítással, raktározással foglalkozó cégek számlaforgalma 13 százalékkal bővült, az IT-területen működő illetve kommunikációs vállalkozásoké 18 százalékkal gyarapodott, a humán-egészségügyi ellátásban működőké 46 százalékkal emelkedett, az oktatással foglalkozó cégeké pedig 79 százalékkal ugrott meg júniusban. A kontaktusok számát csökkenteni hivatott korlátozásokat leginkább megsínylő területek közül az ingatlanügyletekkel foglalkozó mikrovállalkozások számlaforgalma 19 százalékkal csökkent, a szálláshely szolgáltatásban illetve a vendéglátásban működőké 23 százalékkal, a művészeti területen és a szórakoztatóiparban tevékenykedő, valamint a szabadidős tevékenységgel foglalkozó kisvállalkozók forgalma pedig júniusban 33 százalékkal maradt el a járványhelyzetet megelőző 12 hónap átlagától.
A kereskedelmi cégek forgalma az első nyári hónapban 8 százalékos növekedést mutat. A mezőgazdasági vállalkozások forgalma is bővült júniusban: az agrárcégek 2 százalékkal tranzaktáltak többet a pandémiát megelőző év havi átlagánál. Az iparban ellenben összességében 2 százalékos csökkenést tapasztalni: ezen belül a feldolgozóipari kisvállalkozók számlaforgalma 9 százalékkal mérséklődött, míg az építőipari cégeké 5 százalékkal nőtt.
A forgalmi adatok alapján a magyarországi kisvállalkozásokat három csoportra lehet osztani. A legkisebb cégek egy része előnybe tudott kerülni a krízisben, mert az átlagnál versenyképesebb, olyan digitális megoldása van, amelyre van kereslet, vagy képes az interneten hatékonyan értékesíteni a termékeit. Erre példa az IT-kommunikációs szektor, vagy az oktatás területén működő vállalkozások körében mért forgalomnövekedés. A második szegmensbe azok tartoznak, melyek megérezték a válságot, de van elég tartalékuk ahhoz, hogy a fizetési moratóriummal és az egyéb kormányzati intézkedésekkel menedzseljék a helyzetüket. A harmadik csoportba sorolt cégek szenvedték meg leginkább a gazdaság részleges leállását, jellemzően ezek turisztikai, vendéglátó, művészeti, szórakoztató vagy rendezvényszervező vállalkozások, de például a szépségszalonok, fitnesz termek üzemeltetői sem tudtak dolgozni.
A mikrovállalkozások körében népszerűek az állami hitelprogramok is. Szinte minden ágazat részéről óriási az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, melynél a kisvállalkozók körében egyelőre a beruházási cél a legnépszerűbb. Az olcsó, legfeljebb 2,5 százalékos kamaton kínált fedezet nélkül adható hitel, egy sor olyan vállalkozás számára különösen vonzó, mely már régóta fejlesztést tervezett, de eddig a kedvező finanszírozásra várt. Az új Széchenyi Kártya konstrukciók esetében a Munkahely Megtartó Hitel, a Folyószámlahitel Plusz, valamint Likviditási Hitel egyaránt nagy segítséget jelent a mikro- és kisvállalkozások számára a jelenlegi, átmeneti piaci helyzetben a működési- és a bérköltség finanszírozásában. Ezek a források a kisebb vállalkozásoknak is valódi támogatást jelentenek, hiszen például az átlagos hitelösszeg a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetében az Ersténél 9 millió forint. A bank eddigi tapasztalatai szerint az ügyfelek elsősorban a folyószámlahiteleket keresik. Az új Széchenyi Kártya konstrukciók felől érdeklődő kisvállalkozók 49 százaléka a keleti országrészben működik, míg 46 százalék a nyugatiban.
Kapcsolódó cikkeink
Az IPOSZ az ipartestületek megerősítésével támogatja a mikrovállalkozásokat
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az idén kiemelten foglalkozik az…
Tovább olvasom >Raskó György: az alapvető élelmiszerek megvásárlása is komoly kihívást jelent számos magyar háztartás számára
A magyar lakosság körében továbbra is érzékelhető az elszegényedés súlyos…
Tovább olvasom >Magyarországon nagyjából 20 000 vállalkozás működik franchise rendszerben
Becslések szerint hazánkban több mint 100 000 embert foglalkoztatnak franchise vállalkozások,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >