Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

Az agrárminiszter szerint a szabályok pontos és ellenőrzött alkalmazásával nem károsodnak a magyar erdők. (Fotó: Pixabay)
A miniszter arra emlékeztetett, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Hozzátette, Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyagunk, és a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folytatunk. Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani.
A könnyített fakitermelési szabályok nem alkalmazhatók szabadon
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.
Nem csökken a hazai élőfa állomány
A miniszter kifejtette, a magyar erdők folyamatosan növekednek köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást. 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfa készlet. Az idei évben csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük – szögezte le a tárcavezető.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Új, mezőgazdasági termények vizsgálatával foglalkozó mintavételi laboratórium létesült Fóton
Átadták a Mertcontrol csoport új, korszerű mintavételi laboratóriumát és székházát…
Tovább olvasom >Már csak négy hétig nyújthatók be az egységes kérelmek
2025 május 14-ig 82 432 kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >