Megegyezhetnek a húsipari dolgozók
Érdemi ajánlatot kapott a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet a hétvégén, ezért felfüggesztették a Szolnokra, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. központi gyára előtt elé hétfőn kora délutánra meghirdetett országos szolidaritási demonstrációt.
A demonstráció célja az lett volna, hogy a munkáltató adjon érdemi ajánlatot az idei bérfejlesztésre, és azonnal kezdődjék meg a tárgyalást arról. Mindkét feltétel teljesült a szakszervezet szerint, ezért a mostani tiltakozás okafogyottá vált – mondta Kapuvári József az MTI-nek.
A szakszervezeti vezető egyben azt is közölte, hogy pénteken megállapodást kötöttek a Kometa 99 Zrt.-vel az idei bérekről. Ennek alapján a Kometánál a 120 ezer forintig kereső dolgozók 4,5 százalékos béremelést kapnak, 3000 forintot pedig alapbéresítenek számukra. A 120 és 160 ezer forint között keresők 3,5 százalékos béremelés mellett ugyancsak 3000 forintos alapbéresítésre számíthatnak – írja a Szabadföld Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elemzői kommentár: mikor várható kamatcsökkentés?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a legnagyobb tévhitek a fehérjefogyasztás körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >