Megduplázza kazahsztáni beruházását a PepsiCo
A PepsiCo megduplázza a Kazahsztánban épülő sós snackeket gyártó üzemébe eszközölt befektetését és ezzel több mint megháromszorozza a gyár termelési kapacitását – jelentette be május 20-án a kazah külügyminisztérium.
Az amerikai élelmiszeripari óriás eddigi legnagyobb közép-ázsiai projektjébe, mely a kirgiz határ közelében lévő Almaty régióban kerül megvalósításra, 160 millió dollárt fektetett be, és most ezt az összeget duplázza meg – adta hírül a Just Food. A bővítés 900 munkahelyet teremthet, és a gyár évi 70 ezer tonna késztermék előállítására lesz képes, mintegy 210 ezer tonna burgonya feldolgozásával.
A gyár eredetileg 2026 tavaszán indult volna el évi 16 ezer tonnás kapacitással, a teljes bővítés 2027-re valósulhat meg.
A PepsiCo célja, hogy 2035-től a gyár számára kizárólag hazai termelőktől szerezze be a burgonyát – ennek érdekében már 15 kazah gazdával szerződést is kötöttek.
A kazah kormány az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésének kulcslépéseként tekint a beruházásra. A PepsiCo közép-ázsiai vezetője, David Manzini szerint a projekt gyors ütemű megvalósítása csak a helyi hatóságok támogatásával volt lehetséges. A kazah kormány célja, hogy az ország az eurázsiai térség egyik vezető agrárközpontjává váljon.
Kapcsolódó cikkeink
Ezeket gondoljuk át, mielőtt elektromos autót veszünk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Beruházás-dömping jön az élelmiszeriparban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >28 millió fontot invesztál brit instantkávé-gyárába a Nestlé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
