Megdőlt sztereotípiák
Egy 2021 augusztusában végzett kutatás számos érdekes eredményt hozott, és 3 sztereotípiát megdöntött. Többek között arra is fény derült, hogy Magyarország 54%-a vásárol online élelmiszert, ezáltal megelőzve a kifli.hu felmérésében Csehország, Németország és Ausztria lakosait.
Az első ilyen sztereotípia, hogy a nagyvárosi ember vásárol legtöbbet online. Ezzel szemben a kifli.hu által megbízott ügynökség kutatása szerint a 2000 lakosnál kisebb településeken élők vásárolnak legtöbbet élelmiszert online: 59%-ukról elmondható ez. És hogy kik állnak a sor végén? A közepes-nagy (azaz 10-25 ezer) lakosú városokban élők.
A második megdöntött általános vélekedés, hogy a COVID miatt veszélyeztetettek vigyáznak magukra leginkább. Ám a legnagyobb növekedést az online vásárlásban a fiatalok gerjesztik.
Tavaly a magyarok 23%-kal gyakrabban szerezték be a szükséges termékeket ilyen módon, mint korábban. Meglepő, hogy a pandémia célkeresztjében lévő, 65 év feletti korosztály az, amelyik a legkevesebbet fejlődött ezen a téren, holott a hétköznapi bevásárlással járó kockázat jelentősen érintette őket (beleértve a tömegközlekedést, a zsúfolt üzleteket és az általános fertőzési szituációkat). Mi lehet ennek az oka? A válasz nem tisztázott, de vélhetően az is közrejátszhat, hogy költésükkel a közeli, lokális boltokat szerették volna támogatni, vagy egész egyszerűen a szeretteik vásároltak be helyettük – akár online.
A magyarok kevésbé vásárolnak online, mint Nyugaton – ez a harmadik sztereotípia, amely a kifli.hu kutatása után nem áll meg. Legalábbis Csehország, Németország, Ausztria és Magyarország viszonylatában hazánk van az élen.
Csehországban a lakosság 43%-a vásárol élelmiszert legalább néhány alkalommal az interneten, szemben Ausztria 39%-ával, Németország 42%-ával és Magyarország 54%-ával. Az élelmiszerek online vásárlásának legnagyobb rajongóiként a magyarok ráadásul 74%-a pozitívan érzi magát ebben a közegben, a következők a csehek (46%), majd a németek (37%) és az osztrákok (36%-a szereti online intézni a bevásárlást). //
Kapcsolódó cikkeink
Pénztárcájuk mellett a magyarok idegeit is megviselik a váratlan kiadások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy mondattal rendelnek a magyarok: így vásárolunk az AI segítségével
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI a szállodában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

