Megbeszélések kezdődnek a szőlőtermelők és a szaktárca között
A szőlőfelvásárlási árakról és szerződésekről szakmai megbeszélések kezdődnek a Földművelésügyi Minisztérium (FM), valamint a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) között, hogy a következő borpiaci évben már professzionális eljárásrendben folyhasson a szüreti készülődés – közölte az FM pénteken az MTI-vel.
A szaktárca arról tájékoztatott, hogy az MSZBSZ elnöksége és elnöke Fazekas Sándor miniszterrel folytatott megbeszélést, amelyen elhangzott, hogy az érdekképviselet számára kiemelkedő jelentőségű témákat szeretnék rendszeres szakmai fórumokon az ágazati döntéshozatal részévé tenni.
Kiss István MSZBSZ-elnök az egyeztetésen kitért a többutas élelmiszeripari csomagolás alkalmazására, mivel az nem csupán környezetvédelmi, hanem gazdasági kérdés is – írták. A témában induló szakmai munka révén az év végére elkészül a borágazatot érintő hatástanulmány – tette hozzá az FM.
Fazekas Sándor jelezte, hogy a szőlőtermelők képzésének integrációja kapcsán is számít az MSZBSZ javaslataira – áll a közleményben.
Az MSZBSZ tagsága adja a teljes hazai borforgalom 60-65 százalékát, ezzel a legnagyobb borpiaci szereplő. A szervezet professzionális piaci információkat és elemzéseket szolgáltat tagjainak a piacra jutás támogatására. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vízválasztó év a szőlészetben: így küzdenek a borászok az aszállyal
A virágzás utáni szakaszban járó szőlőültetvények számára most kritikus a…
Tovább olvasom >Nébih: Villány térségében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegsége
Villány térségében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegsége,…
Tovább olvasom >A szőlőt sem kíméli a klímaváltozás, a hatásait azonban mérsékelni lehet a Syngenta szerint
A mintegy 58 ezer hektáron zajló szőlőtermesztés a termőterület csökkenése…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >