Megállt a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának csökkenése
Stabil maradt a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben eladott áru mennyisége az első negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest – állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat húsz európai országot érintő elemzése.
Tizenegy európai országban ugyanakkor csökkent a mennyiségben mért forgalom; Írországban például 5 százalékkal, Szlovákiában 4, Csehországban és Franciaországban 2-2 százalékkal. A húsz vizsgált országban átlagosan 0,5 százalékkal több élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el az élelmiszer-kiskereskedelemben idén január-márciusban, mint a tavalyi első negyedévben. Hasonlóan alacsony növekedés jellemezte a legutóbbi négy negyedévet. A mennyiségi eladásokat a múlt év végi és 2009 eleji infláció befolyásolta a legjobban – állapítja meg a Nielsen tanulmánya. – A valutaárfolyamok hullámzása gátolta az árak csökkentését több országban is, így Magyarországon, Norvégiában, Nagy-Britanniában és Svédországban. A legmagasabb, átlag 5 százalékos drágulást Magyarország mellett Finnországban, Norvégiában, Nagy-Britanniában és Svédországban regisztrálta a Nielsen. Viszont Portugáliában 2 százalékkal csökkent az átlagár, Spanyolországban pedig 0 százalékos a mutató.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

