Megállni és visszanézni – a slow celebration jegyében ünnepelt a Remind
Második születésnapját ünnepli a magyar lapok piacára 2022-ben berobbant Remind bookazine, amely a tudatosságot helyezi fókuszba. Az alapítók két évvel ezelőtt egy olyan negyedéves kiadványt terveztek, amely kapaszkodót és inspirációt nyújthat a jelenlegi turbulens időkben. Bejött a számításuk, a Remind igazi sikersztori lett.
Napra pontosan két évvel a 2022. november 29-i első Remind launch party után, a Párisi Udvar Hotel Elnöki Lakosztályában ünnepeltek a Remind bookazine alapítói, stábja és vendégeik. Az évforduló jó alkalmat adott az összegzésre és értékelésre.
„Két éve a legtöbben őrültnek tartottak, hogy nyomtatott magazint tervezek kiadni, de mára egyértelmű, hogy jó volt az irány. Az indulás óta kilenc lapszámunk jelent meg, negyedévente mintegy 200 oldalas kiadvánnyal inspiráljuk az olvasóinkat, akiket leginkább úgy jellemeznék, hogy kézbe akarják venni a sorsukat, és sodródás helyett tudatosan élni az életüket. Mára a Remind a legnagyobb terjedelmű bookazine a magyar piacon, a szeptemberi lapszámunk 266 oldal volt.” – mondja Szilágyi Gábor, a lap alapítója. – „A sikerhez szükség volt a kezdeti vakmerőségre és egy ütőképes csapatra, akiknek nagyon hálás vagyok azért, hogy mindenben támogatnak és jól kezelik a merész ötleteimet.”
A Remind főszerkesztője a kezdetektől László Krisztina, aki korábban 12 évig a Marie Claire főszerkesztőjeként dolgozott.
„Amikor Gábor felkért a közös munkára, azonnal igent mondtam. Meggyőzött a lelkesedése, az eltökéltsége és nem utolsó sorban a témaválasztás, hiszen régóta a tudatosság mentén szervezem az életem. Volt kockázat abban, hogy nyomtatott kiadvánnyal jelenünk meg a piacon, de az elmúlt két év azt mutatja, hogy az olvasók nyitottak egy tartalomban és képileg is prémium kategóriás bookazine-ra. Komoly és időigényes feladat összerakni egy-egy lapszámot, hiszen mindegyikben legalább nyolc saját fotózott anyag van, és én nagyon hálás vagyok, hogy egy kiváló stábbal dolgozhatok együtt.” – mondta el a főszerkesztő.
A negyedévente megjelenő lapszámokat ún. launc partikkal ünnepli a csapat, ezek mára önálló presztízs rendezvényekké nőtték ki magukat, esetenként 150-200 VIP vendéggel, idén pedig. elindult a Remind Connect rendezvény sorozat, amely egy esti beszélgetős talk-show. Az első két rendezvény teltházzal, 600 fős közönséggel futott a Mom Cult-ban.
„A minőségi tartalom mellett egy lapot az is jellemez, hogy milyen hirdetők jelennek meg benne. A márkák keresik a prémium megjelenési lehetőségeket, a Remind pedig az egyik kedvelt felületté vált a hirdetések terén is.” – mondta el Galamb Eszter, lapigazgató. – „Tudatosan építjük az üzleti kapcsolatokat, tavaly például a Menedzserszövetség kiemelt partnerei lettünk.”
A bookazine mára stabilan nyereséges, ami jó alapot ad a további tervekhez: 2025-ben elindulnak a Remind Tudatosság különszámok, megújul a tudatosságot fókuszba helyező remind.hu, három rendezvénnyel folytatódik a Remind Connect, és érkezik a Remind Bookbar üzleti könyvklub.
Kapcsolódó cikkeink
A Menedzserszövetség és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány stratégiai együttműködést kötött és közös ösztöndíjas mentorprogramot indít
A Menedzserszövetség éves Jövő Menedzsere Summer Party eseményén Kapitány István…
Tovább olvasom >Állami kitüntetést kapott Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke
Szijjártó Péter külgazdasági, és külügyminiszter augusztus 21-én a köztársasági elnök…
Tovább olvasom >Még lehet jelentkezni a Menedzserszövetség mentorprogramjára!
A nagysikerű mentorprogramok a fiatal és a tapasztaltabb vállalatvezetők szakmai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárnyal a gyorskereskedelem Indiában
Az indiai fogyasztók – különösen a fiatalabbak – egyre gyorsabb…
Tovább olvasom >Megújítja digitális hűségprogramját a német REWE Group
Adatvezérelt technológiákkal átfogoan megújítja a REWE és Penny vásárlók számára…
Tovább olvasom >Bezárja zambiai üzemét a Lactalis
A Lactalis Csoport bizonyos piaci dinamikákra hivatkozva bezárja zambiai üzemét…
Tovább olvasom >