Megállíthatatlanul drágul a burgonya
A várt burgonya fele termett az idén, és az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács becslése szerint 2013 februárjára el is fogy a hazai termés. De a drágulás mármost megkezdődik, és tavalyi 80-90 forintos átlagos kilónkénti ár helyett karácsonyra 200 forint lesz egy kiló burgonya –mondta Kecskés Gábor a szövetség elnöke.
Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal termésbecslése szerint az elmúlt évinél 15 százalékkal kevesebb, 511 ezer tonna burgonyát takarítottak be az idén. A kínálat évről-évre a belföldi termés 4-8 százalékát kitevő import burgonyával egészül ki.
A tavaly ilyenkor, kilónként átlagosan 80 forintba kerülő burgonyából az idén a várt fele termett, ez is indokolja a drágaságot és az aszályos időben elengedhetetlen öntözés költségei is megemelik az árat.
Megtudtuk, hogy Európa burgonyatermő vidékein is a kevés csapadék drágította a termelést, Angliában pedig a sok eső miatt a földben rothadt a gumók egy része. Ezért az import árcsökkentő hatására sem lehet számítani.
Az egykor legolcsóbbnak tartott élelmiszer lassan luxuscikké válik. A szövetség információi szerint a francia és német import sem lesz olcsó, mert a kilója, mosatlanul nettó érkezhet majd márciustól az országba, s ehhez, ha hozzászámítjuk a mosás, csomagolás költségeit, a kereskedelem hasznát és az adót, akkor 2013-ban történelmi magasságba jut a krumpli ár. Magyarországon egyébként egyre kevesebb burgonya fogy, mert a KSH szerint tíz éve még 42,6 kiló volt az egy főre jutó éves fogyasztás, a legutolsó 2010-es mérés már csak 29,1 kilót mutatott. Kecskés Gábor szerint most már ennél is kevesebb lehet, hiszen a burgonyaszirmot használó chipgyártók az utóbbi időben kivonultak Magyarországról. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >