Megállapodást kötött a Tesco és a Tej Terméktanács
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a mai nappal a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tagja lett, s ezzel egy időben a szervezet vezetői, Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke, és Nigel Jones, az áruházlánc vezérigazgatója megállapodást írt alá. Az együttműködésben olyan közös célokat határoztak meg, melyek a hazai piaci szereplői, egyúttal pedig a vásárlók közös érdekeit képviseli.
A Tej Terméktanács alapvető célja, hogy a piac szereplői között egy szabályozott viszonyrendszer alakuljon ki, valamint, hogy a tejágazat piaci szereplői rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel (különösen információkkal, adatokkal és előrejelzésekkel), amelyek szükségesek a gazdasági tevékenység tervezhetőbbé tételéhez, valamint az eredményes működéshez. A Terméktanács munkájának célja továbbá, hogy a tej és tejtermékek hazai fogyasztása növekedjen és a magyar tejágazat társadalmi megítélése javuljon.
A hazai beszállítók kiemelt partnereként a Tesco számára is kiemelten fontos, hogy a tej ágazat szereplői egységes rendszerben, azonos elvek alapján működjenek, ezzel is biztosítva a fogyasztók minőségi kiszolgálását. Az áruházlánc tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, és sokkal inkább a minőségi termékek irányába nyitnak. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nő a magyar termékek népszerűsége is, az általuk generált forgalom is stabil emelkedést mutat. A Tesco polcain a friss tej kategóriában 100 százalékig magyar beszállítók, 100 százalékosan magyar tejét értékesíti, s komoly erőfeszítéseket tesz a friss tej részarányának növelése érdekében az UHT tejjel szemben. Ennek eredménye pedig már a piacon is érezhető, hiszen az UHT tej aránya a friss tejjel szemben 72-28 százalékról a 68-32 százalék felé mozdult el az elmúlt hónapokban.
„Büszke vagyok rá, hogy a Tesco mostantól a Tej Terméktanács tagja lett, s tapasztalatainkkal, szakértelmünkkel támogatni tudjuk a közös munkát. Bízom benne, hogy piaci ismereteinkkel hozzá tudunk járulni a szervezet és ezen keresztül a hazai beszállítók fejlődéséhez. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka eredményéből a piac minden szereplője, illetve a fogyasztók is csak profitálnak majd” – mondta el Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója.
„Reményeink szerint a Tesco-Global Áruházak Zrt. tagsági körünkbe történő felvétele, illetve a megkötött megállapodásunk példaértékű lehet más kiskereskedelmi szereplőknek, illetve az egész élelmiszergazdaság számára. A megállapodásban közös célokat fogalmaztunk meg, együttműködést határoztunk el olyan témakörökben, melyekben egyértelmű a piaci szereplők érdekközössége. Ezen túlmenően néhány pontban konkrét vállalásokat is tett a két szervezet.” – mondta Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, majd hozzátette: Azt várjuk, hogy a piaci szervezettség további jelentős javulásával, a konzultációs és együttműködési lehetőségek kiszélesítésével – a hazai fogyasztók érdekeit szem előtt tartva – jelentősen tudjuk javítani a tejágazatban dolgozó valamennyi vállalkozás helyzetét, a termékpályán felmerülő problémákat könnyebben, gyorsabban és hatékonyabban tudjuk közös erővel megoldani.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >