Megállapodás a Tescónál – 12,5%-os bér-, illetve 25%-os cafeteria–emelés közel 9000 munkatársnak
A 2024/2025-ös pénzügyi évben 5,6 milliárd forintot fektet az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérébe, amely így a tavalyi bérmegállapodáshoz képest átlag 12,5 százalékkal emelkedik március 1-jétől. A béremelés mellett az áruházlánc további 4,4 milliárd forint értékű dolgozói juttatási csomagot biztosít, ami gyermekvállalási, beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket, valamint cafeteriát is tartalmaz.
Nő az alapbér
Megállapodott a 2024-25-ös üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. Ennek értelmében a 2023. november 30-án érvényben lévő bruttó 320 000 forintos alapbér 2024. március 1-től 12,5%-kal bruttó 360 000 forintra emelkedik a Tescónál. A toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte az áruházlánc üzleteinek mintegy felében – a lokációs pótlékkal együtt a bruttó alapbér 400 000 forintra nő. Az elérhető maximális jövedelem így az átlagos műszakpótlékkal és túlórával, cafeteriával, vásárlási kedvezménnyel és lokációs pótlékkal maximum bruttó 503 100 forint, míg lokációs pótlék nélkül bruttó 463 100 forint körül alakul.
Bővül a juttatási csomag
Az alapbéren túl a Tesco az elmúlt években példaértékű juttatási rendszert alakított ki munkatársai számára, amelynek értéke idén több mint 4 milliárd forint. Egyebek között díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomag kuponnal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, karácsonyi utalványt ad, ingyenes képzéseket és vásárlási kedvezményt biztosít, továbbá az ingyenesen igénybe vehető Munkavállalói Támogatóprogram keretében életvezetési, pénzügyi és jogi kérdésekben segíti a munkatársakat és családtagjaikat. Mindezek mellett családbarát intézkedései keretében extra fizetett távollétet tesz lehetővé az édesapák, az örökbefogadást tervezők, a jövőbeli nevelőszülők vagy a fogantatási eljárásban részt vevők számára. Tavaly ősztől a 35 év alatti munkatársaknak is 25 nap szabadságot biztosít, a súlyos betegség miatti távollétről visszatérőknek pedig lehetőséget ad, hogy az első négy hétben a szerződéses munkaidő felében dolgozzanak teljes munkabérért, míg az áruházlánc Tesco Angyal Alapítványa évente több száz rászoruló munkatárs számára nyújt összesen több tízmillió forintos anyagi segítséget.
- június 1-jével a cafeteria keretet is megemeli összesen 25%-kal a Tesco, azaz a korábbi bruttó 193.200 forintos keret egységesen241.500forint lesz, ezzel további 400 millió forintot fektetve a kollégák juttatásaiba.
Kapcsolódó cikkeink
57 millió forinttal ad lendületet a Tesco a helyi fiatalok és közösségek jövőjét támogató projektekhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nekünk az étel a mindenünk” – üzeni a Tesco kiváló alapanyagokra fókuszáló új kampánya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsót vagy hazait? – válaszút előtt a szlovák élelmiszer-kereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >