Megalakult a Nemzeti ESG Tanács
Megalakult a Nemzeti ESG Tanács – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A közleményben kifejtik: az elmúlt években globális szinten is megjelent az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, termékük, szolgáltatásuk társadalomra gyakorolt hatásait. Ezek a szempontok ágyaztak meg az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelését és felelős vállalatirányítást célzó keretrendszer kialakulásának, amelyet az Európai Unió immáron jogszabályi szintre emelt.
A kormány célja, hogy az uniós kötelezettségeknek történő megfelelés során a lehető legönállóbb, a nemzeti sajátosságokra leginkább reflektáló rendszert alakítsa ki a magyar vállalkozások számára. A hazai gyakorlat időben történő kialakításával megakadályozható, hogy a hazai cégek versenyhátrányba kerüljenek az unió belső piacán – írták.
A kormány 2023 végén terjesztette be az ESG törvényt, amelyet az Országgyűlés elfogadott, létrehozva ezzel a nemzeti ESG keretrendszert, melynek célja, hogy a világgazdaság fenntartható működésre történő átállása során a magyar vállalatok versenyképességét garantálja – áll a közleményben.
Az ESG törvény értelmében a nemzetgazdasági miniszter felelős azért, hogy létrehozza a Nemzeti ESG Tanácsot, amelynek meghatározó a szerepe az ESG beszámoló minimumkövetelményeinek meghatározásában.
Ez az ESG beszámoló a hazai keretrendszer egyik lényegi eleme, amely a fenntarthatósági kérdésekben közzétett információk összességét jelenti, a vállalkozás politikájával, intézkedéseivel, mérőszámaival és céljaival összefüggésben. Az ESG beszámoló célja tehát a vállalatok mindennapi tevékenységében rejlő nem pénzügyi kockázatok és lehetőségek nyomon követése illetve annak mérhetővé tétele, hogy a három pillérnek milyen mértékben felelnek meg – hangsúlyozza az NGM.
A tanács elnöke a nemzetgazdasági miniszter. A tanácsot a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Energiaügyi Minisztérium, a Kulturális és Innovációs
Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által, valamint a vállalati és civil oldal képviseletében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által delegált tagjai alkotják. Emellett tanácskozási joggal részt vehet a tanács ülésein az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. – ismertették a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >