Megalakult a HANGYA COOP
Megalakult a HANGYA COOP szerdán Budapesten, a szövetkezet a mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelmével kíván foglalkozni – tájékoztatta a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése szerdán az MTI-t.
A tájékoztatás szerint a szövetkezetet az előzetes szándéknyilatkozatok alapján összehívott alakuló közgyűlés április 2-án alapította meg. A HANGYA COOP szövetkezetet – a most hatályba lépő, szövetkezetekre vonatkozóan korlátozó törvényi szabályozásokra tekintettel – a HANGYA tagszervezeteket képviselő magánszemélyek, továbbá jogi személyként a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetsége és a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése és egy szövetkezet hozta létre. Az elnök Patay Vilmos lett.
Tavaly a HANGYA közgyűlésen elfogadott stratégiai szervezetfejlesztési programnak megfelelően a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének Igazgatótanácsa ez év február 7-i ülésén határozatot hozott arról, hogy a tagszervezetek által korábban megfogalmazott igényre építve – széleskörű összefogás alapján – a vezetés készítse elő egy országos szövetkezeti integrációs szervezet létrehozását. A döntés alapján a létrehozandó szervezet fő célkitűzése, hogy mind a beszerzési, mind pedig az értékesítési oldalon megfelelő piaci alkupozíciót biztosítson tagjai számára – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >