Megalakul a Helyi Pénzek Szövetsége
Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói – erősítette meg az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás az MTI értesülését kedden.
Elmondta: a Helyi Pénzek Szövetsége nyitott szervezet lesz, amelyben helyet kapnak a már működő három helyi fizetőeszközben, valamint a később indítandókban érdekelt felek.
Legfőbb céljuk a tapasztalatcsere, valamint az újabb hálózatok beindításának támogatása. A szervezetet március végén, Sopronban alapítják meg – tette hozzá.
Az első hazai helyi pénz, a soproni kékfrank 2010 májusában került forgalomba. Tavaly indult a balatoni korona és a bocskai korona.
A helyi pénzek általában a helyi önkormányzatok, területfejlesztési szervezetek és valamely pénzintézet együttműködésével kerülnek forgalomba. A kibocsátók célja jellemzően a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása, emellett a fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válhat.
Ezek a jogilag utalványnak számító készpénz-helyettesítő fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket: az akcióhoz csatlakozó helyi vállalkozások termékeiért és szolgáltatásiért lehet fizetni velük, így a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >