Még több termést ígér a Syngenta napraforgó portfóliója
Évente több mint háromszázezer hektáron, azaz öt Balatonnyi területen termesztenek Magyarországon Syngenta napraforgó hibrideket, ezzel a vállalat biztosan őrzi piacvezető pozícióját. Az ágazat több mint felét lefedő cég prognózisából kiderül: egyre nagyobb lehetőséget jelent a magasolajsavas napraforgó a hazai gazdaságok számára.
A napraforgót termelő gazdaságok számára az elmúlt két esztendő kifejezetten eredményes volt, összegzett Harmat Ákos, a Syngenta napraforgó szakértője az ágazatban érdekelt gazdálkodóknak szervezett rendezvényen. 2014-ben az elmúlt tíz esztendő legnagyobb mennyiségét, 1,56 millió tonna napraforgót takarítottak be a gazdálkodók. A termésátlag 2,67 tonna volt. 2015-ben a rendkívüli aszály ellenére 1,53 millió tonna terményt takarítottak be, ezzel 2,5 tonna hektáronkénti termésátlagot értek el a gazdaságok.
– Nemcsak a termés mennyisége, hanem az ára is kedvező volt, ez különösen a magasolajsavas napraforgó szerződéses áraira igaz – mondta Harmat Ákos. – A következő években a napraforgó vetésterületének jelentős növekedésével számolhatunk, egyrészt a kedvező terményárak miatt, másrészt azért, mert a napra-forgó jobban viseli az aszályos időszakokat. A gazdálkodóknak érdemes magasolajsavas napraforgóban gondolkodniuk, mert a hagyományoséval meg-egyező termésátlaga és termesztési költsége mellett a jövedelmezősége akár 10 százalékkal is jobb lehet.
A magasolajsavas napraforgó iránt rendkívüli módon nő a kereslet. Ma a világ napraforgó olaj fogyasztásának mintegy 10 százalékát teszi ki. Magyarországon az idei évi termés 27 százaléka került ki ebből a szegmensből, 2014-ben 10 százalék volt. Korábban a feldolgozóipar az olcsó pálmaolajat részesítette előnyben. Azonban annak egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatása népszerűtlenné tette az ilyen összetevőjű termékeket. A pálmaolaj helyettesítésére minden szempontból a tökéletes termék a magasolajsavas napraforgó olaj. Ez tovább eltartható, jobban ellenáll a sütés közbeni magas hőmérsékletnek. Az ilyen típusú olajjal készített ételek egészségesebbek, egészségre gyakorolt hatása az olívaolajéhoz hasonló.
– A Syngenta portfólió minden – hagyományos, clearfield, clearfield plus, magasolajsavas, Express toleráns – szegmensben olyan új hibridekkel bővült, amelyek a mostani piacvezető genetikát is felülmúlják. Az SY Arizona a hagyományos, míg az SY Diamantis (a Kondi IMI változata) a clearfield szegmensben jelent újdonságot. A SY Neostar után a SY Bacardi a clearfield plus hibridek sorát gyarapítja, míg a SY Gracia CLP egyszerre magasolajsavas és clearfield plus gyomirtású hibrid. Hosszú idő után a Syngenta portfóliója Express toleráns napraforgóval is kiegészül, a Sumiko és Subaro hibridek személyében. Még soha nem volt ekkora ugrás a Syngenta napraforgó hibridek teljesítményében, mint ebben az évben. A Syngenta a teljes napraforgó technológiát lefedő termékpalettát kínál a hibridtől a talajfertőtlenítőn, gyom- és rovarirtókon, gombaölő szereken keresztül a deszikkálóig, ezzel egyedülálló a magyar piacon.
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magasabb szintre emelné a gazdálkodók technológiai tudatosságát és eredményességét a Syngenta Agronomy Solution csapata
A mezőgazdaság jól érzékelhető kihívásai – a klímaváltozás, az időjárási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >