Még több lehetőség az ökológiai gazdálkodásban
Magyarország eddig nem használta ki kellően az ökológiai gazdálkodásban rejlő lehetőségeit- mondta Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Gödöllőn, egy szakmai konferencián.
Aláhúzta, az európai tendenciákkal ellentétben hazánkban nem nőtt megfelelő mértékben az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás alá vont területek nagysága. Ez jelenleg mindössze a mezőgazdasági terület 2,5%-ára terjed ki- tette hozzá. Hangsúlyozta, ugyanakkor kedvezőek az ökológiai és egyéb adottságok, valamint egyre több az ökológiai gazdálkodást segítő technológiai módszer.
Leszögezte, Magyarország kedvező klímája, jó minőségű termőföldje, s a nagy hagyományokkal rendelkező növény- és állatfajtái lehetővé tennék, hogy mesterséges szerek nélkül is kiváló élelmiszereket állítsunk elő. Ez azt jelenti, hogy hazánk jelentős előnyökkel rendelkezik e gazdálkodási formában-hangsúlyozta Tóth Katalin.
Kiemelte, hogy a biotermékek fogyasztása az ehhez kapcsolódó ismeretek révén is javíthat a magyar népesség általános egészségi állapotán, emellett pedig környezeti hatásai is kedvezőek.
Megemlítette, hogy kutatási eredmények szerint a magyar fogyasztók még mindig elsősorban egészségügyi okokból, az egészséges életmód jegyében vásárolnak ökológiai termékeket. Hozzátette, sokan talán nem is tudják, hogy választásukkal hozzájárulnak a környezeti értékek megőrzéséhez is.
Tóth Katalin ismertette a minisztérium által tervezett lépéseket. Ezek közül a legfontosabb az ökológiai gazdálkodás fejlesztését célzó akcióterv megalkotása, amely a 2014-2020 közötti időszak teendőit fogalmazza meg. A szaktárca egy közel 200m²-es ÖKO-sziget létrehozását tervezi a szeptemberi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállításon. Emellett magyarország több nemzetközi kiállításon és vásáron – a 2014-es nürnbergi Biofach, illetve 2013 őszén a łodzi Natura Food kiállítás –, is meg kíván jelenni a hazai minőségi biotermékekkel.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája, kormany.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >