Meg se kottyan a sörnek egy atomcsapás
A közelmúltban előkerült egy hidegháború idejéből származó tanulmány, amit az amerikai hadsereg készített. Az iratokat Alex Wellerstein, a Restricted Data munkatársa fedezte fel. A dokumentum tanúsága szerint az amerikai kutatókat az a kérdés foglalkoztatta, hogy miként befolyásolja a sör állagát és ízét egy nukleáris támadás.
Bagatell dolognak tűnik az atomháború árnyékában látszólag értelmetlen kísérleteket végezni, de a hidegháború idején a nukleáris fenyegetés réme mindennapos, kézzelfogható valóság volt. Az elvégzett kísérletek arra utalnak, hogy a szembenálló felek minden eshetőségre felkészültek; tisztában voltak vele, hogy az atomháború mindent örökre megváltoztatna, így minden eshetőségre, többek között az ihatatlan vagy mérgező sörrel és élelemmel is számolniuk kellett.
A tanulmányból kiderül, hogy az 1955-ös, a nevadai sivatagban elvégzett Operation Teapot hadművelet során tizennégy nukleáris fegyvert teszteltek, és azt is vizsgálták, hogy a csomagolt élelmiszer, többek között a sör hogy reagál a radioaktív sugárzásra. Az élelmiszert, a sört és az üdítőket a sivatagban felépített, Patyomkin-falvakhoz tartozó házakban helyezték el. A kutatók a konzerveket és az üvegeket két, különböző hatóerejű bombával is tesztelték; az egyik húsz, a másik harminc kilotonnás volt.
A konzervek végül sokkal ellenállóbbnak bizonyultak a robbanásokkal szemben, de összességében az üvegek is meglepően jól teljesítettek. A legközelebbi élelmiszerek alig háromszáz méterre voltak a robbanás epicentrumától, a legtávolabbiak pedig körülbelül három kilométerre. A sugárzás elhanyagolható hatást gyakorolt az ételekre, a kutatók szerint vészhelyzetben fogyaszthatók lennének – Wellerstein szerint ez azt jelenti, hogy rövid távon nem okoznának komoly egészségkárosodást. A sugárzást kapott élelmiszerek élettani hatásait laborvizsgálattal ellenőrizték, de az ízüket már egy névtelen önkéntes vizsgálta; szerinte a nukleáris csapást túlélő sörnek kissé furcsa íze van, de szerencsére közel sem ihatatlan. (Index)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >