Még mindig felhalmoznak az olcsó termékekből a fogyasztók
Egyre árérzékenyebbé válnak a vevők az elhúzódó egészségügyi veszélyhelyzet hatására, akiknek megtartása emiatt már komoly kihívást jelent még a legnagyobb vállalatoknak is – mutat rá az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatása. Ez a trend elsősorban a kiskereskedelemben elterjedt saját márkás termékek népszerűségének kedvez. A vezető márkáknak azonnali lépéseket kell tenniük, ha meg akarják állítani vásárlóik elvándorlását.
Az emberek nagy része továbbra sem mozdul ki szívesen otthonából (41%) és inkább felhalmoz (45%) az alapvető háztartási eszközökből és élelmiszerekből az EY Future Consumer Index felmérése szerint. Ebben a helyzetben a fogyasztók többsége kiadásaira is sokkal jobban odafigyel. A megkérdezettek kétharmada (64%) a mai napig csak a legszükségesebb termékeket szerzi be, közel felük (48%) pedig el is halasztotta az olyan komolyabb kiadásokat, mint az autó vagy a bútorok cseréje.
Mivel az emberek elsősorban online, a legközelebb eső vagy legszélesebb választékot kínáló üzletben vásárolnak, sokan már a COVID-19 első hulláma alatt kénytelenek voltak lemondani kedvenc márkájukról és mást választani helyette. Ez a trend a második hullám alatt tovább fokozódhat az EY elemzése szerint.
„A COVID-19 hatására hosszú távon átalakultak a fogyasztói szokások. A vásárlók egyre jobbnak tartják a saját márkás termékeket, a vezető vállalatok árucikkeihez képest mára kevesebb minőségbeli különbséget látnak. Ez részben annak köszönhető, hogy az elmúlt években a fogyasztási cikkeket gyártó cégek az eladásra koncentráltak és háttérbe szorult a márkaépítés. Ezzel szemben a kereskedők folyamatosan fejlesztették termékeiket. A pandémia okozta árérzékenység még jobban kiélezi ezt a versenyt” – hangsúlyozta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Ebben a krízishelyzetben a világmárkáknak érdemes külső szakértő bevonásával felülvizsgálniuk a kínálatukat az egyes cikkek csomagolásától kezdve, az értékesítési csatornákon keresztül egészen a promócióig, hogy meg tudják tartani fogyasztóikat vagy akár növelhessék vásárlóik körét.”
–
Kapcsolódó cikkeink
Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a magyar M&A-piac
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül…
Tovább olvasom >Régiós trend, hogy többet költ a lakosság külföldön, mint belföldön
A külföldi vásárlások értéke továbbra is dinamikusabban növekszik a belföldinél,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >