Még két héten át segíthetik az Auchan vásárlói a Magyar Vöröskeresztet és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt
Még két héten keresztül adományozhatnak Bizalompontokat az Auchan vásárlói, amellyel a Szimbiózis Alapítványt, a Magyar Vöröskeresztet és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogathatják. Az Auchan közel húszmillió forintos vállalati adománnyal indította az akciót, amelyet a három szervezet között egyenlő arányban oszt szét. Ehhez csatlakozhatnak most a vásárlók, hogy a digitális adományozással kényelmesen, gyorsan és átláthatóan segíthessenek.

Sikeres a kampány
Az Auchan Magyarország a márciusi hónapot ismét jótékonyságra szánja, ami az előző évekhez hasonlóan idén is a Bizalomkártya Programon keresztül valósul meg. 2020-ban 7,1, 2021-ben 53,9, 2022-ben pedig 14,1 millió Bizalompont gyűlt össze a vásárlók és a munkatársak jóvoltából.
Mindhárom kedvezményezett karitatív szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy a megnövekedett mindennapi költségek miatt nagy szükségük van támogatásra, hogy legalább az előző évekhez hasonlóan tudják folytatni munkájukat a rászoruló családok, a fogyatékkal élők és a daganatos gyermekek ellátásában. A Szimbiózis Alapítványon keresztül a fogyatékkal élő felnőttek étkeztetését lehet segíteni a felajánlott Bizalompontokkal. A Magyar Vöröskereszt a befolyt összegből a Gyermekszáj programjában biztosítani tudja, hogy a rászoruló többgyermekes családok továbbra is heti két alkalommal legalább tejet és kenyeret kapjanak. Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnál pedig két gyermektábor finanszírozásához járul majd hozzá az adomány.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: határérték feletti PAH-tartalom miatt morzsolt tárkonyt hívott vissza az Auchan
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 30 tonna adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és az Auchan adománygyűjtési akciójában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchan különleges ünnepi nyitvatartással vár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hibrid AI-kampánnyal ünnepli az Ooops! 15 éves jubileumát a Vajda-Papír
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepek előtti bevásárlás akár féláron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
