Még három hétig pályázhatnak magyar cégek az Év Széchenyi Vállalkozása Díjra
November végéig lehet még pályázni az Év Széchenyi Vállalkozása Díjra innováció, felelős üzleti vállalkozás, termelékenység, mobilitás, legsikeresebb fiatal vállalkozó és
vidékfejlesztés kategóriákban, de több kategóriában hirdetnek fődíjat és különdíjat is.
A rangos elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány alapította 2015-ben, azzal a céllal, hogy elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak. A díj olyan hazai gazdasági szereplőket szólít meg, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban vannak. A korábbi években díjat nyert többek közt a Béres Zrt., a Market Zrt., a Márka Üdítőgyártó Kft., a Barta Autó Kft., de több olyan innovatív kis- és középvállalkozás is elismerő oklevében részesült, mint a Munch Europe Kft., vagy a Cápák közt című tévéműsorból azóta ismertté vált Chilyard Kft.
Éves árbevétel alapján három kategóriát hirdettek meg: 50 millió forint alatti, 50 és 500 millió forint közötti és 500 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek számára, de a legsikeresebb fiatal vállalkozó” kategóriában egyéni vállalkozók is indulhatnak. A meghirdetett díjak a következők:
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 FŐDÍJ
- AZ ÉV FELELŐS SZÉCHENYI ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA 2022 DÍJ
- AZ ÉV LEGSIKERESEBB SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA – LEGSIKERESEBB FIATAL VÁLLALKOZÓ 2022 DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 MOBILITÁSI DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 INNOVÁCIÓ DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 TERMELÉKENYSÉG DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 INNOVÁCIÓ DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 TERMELÉKENYSÉG DÍJ
- AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2022 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ
Az Év Széchenyi Vállalkozása 2022 Díj fővédnöke továbbra is Dr. Nagy István agrárminiszter, folytatva a 2021-ben, az Agrárminisztérium és az Alapítvány között létrejött stratégiai együttműködést.
“Az Alapítvány munkájának célja kettős: hagyományőrzés és egy új reformkor sikereinek előmozdítása. Fontos számunkra, hogy ápoljuk azt az értékekben gazdag, és hatásában jelentős szellemi örökséget, melyet az előttünk járó Széchenyiek ránk hagytak. Olyan értékeket képviselünk, amelyek például a 200 évvel ezelőtt megjelent Hitel című könyvben jelentek meg, de most, 2022-ben is ugyanúgy érvényesek. „…sokan csak mindég más kárán akarnak gyarapodni, vagy ott, ahol lehetetlen, s nem oly módokhoz nyúlni, melyek által mind a két rész nyertes lehetne.”
– mondta el Széchenyi Tímea, az alapítvány elnöke.
További információ a díjakról, a pályázók köréről, a meghirdetett kategóriákról, a pályázás módjáról az alábbi linken érhető el: https://szechenyicsalad.hu/az-ev-szechenyi-vallalkozasa-dij-meghirdetese-2022/
Kapcsolódó cikkeink
A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >Egyre nő az agráriumban az információs igény
A külső, elsősorban pályázati és területalapú finanszírozás megkerülhetetlen az európai…
Tovább olvasom >Közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet a BIOEAST-tagországok a fenntartható természeti erőforrás-használathoz kapcsolódó kutatás és innováció fontosságára
A soros magyar EU-elnökség a BIOEAST kezdeményezéssel együttműködve magas szintű…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >