MBH: évi 80-100 milliárd forinttal növelhetik az jövedelmet az öntözésfejlesztési támogatások
Évente 80-100 milliárd forinttal növelhetik a szántóföldi növénytermesztés jövedelemtermelő képességét a közös agrárpolitika keretéből finanszírozható öntözésfejlesztési beruházások – mondta az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten Hollósi Dávid igazgató.
A szakértő részben a szárazsággal magyarázta, hogy a magyar mezőgazdaság tavalyi, csaknem 4 ezer milliárd forint értékű kibocsátásának több mint felét adó szántóföldi növénytermesztés volumene 16 százalékkal csökkent az előző évihez képest. Magyarországon az 5 millió hektár mezőgazdasági területből 210 ezer hektár öntözhető, de ebből is csak 100-130 ezer hektárt öntöznek a termelők. Az öntözés jelentőségét bizonyítja az is, hogy a belföldi termésátlag ingadozása európai összevetésben is jelentős, megközelíti a 20 százalékot – hangsúlyozta. Hollósi Dávid a hatékony finanszírozási rendszertől és támogatáspolitikától jelentős javulást vár, szerinte erre elsősorban a Dél-Alföldön lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy pazarolni öntözéssel sem szabad, a vizet tudatosan, precíz gazdálkodással kell hasznosítani, mert a termelők fennmaradása is múlhat ezen. Pályázói oldalról – tette hozzá – a következő időszakban felértékelődik a pénzügyi tudatosság, az agrárvállalkozóknak alaposan körül kell nézniük a finanszírozási lehetőségek között. A piaci hitelek alighanem tartósan drágák lesznek, mert a 2010-es évek alacsony kamatkörnyezete belátható időn belül nem tér vissza, így a kamattámogatás lehet a legelőnyösebb megoldás. A vidékfejlesztési keretből rendelkezésre álló csaknem 1500 milliárd forintnyi beruházási támogatás mellé összesen csaknem ugyanennyi önerő juthat, ebből 700-800 milliárd forint lehet beruházási hitel, az MBH minden harmadik agrárberuházási pályázatban vehet részt – mondta a szakember. Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a mostani finanszírozási ciklusban a közös agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben.
A tapasztalatok szerint a kiírások népszerűek, a jelentkezési időszakok olykor négyszeres-ötszörös túligényléssel zárulnak
Hozzátette: a pályázói igények alapján úgy látja, hogy van igény a fejlődésre az agráriumban, a magyar termelők hosszú távra gondolkodnak. A tavaszi hónapokban többek között a rövid ellátási láncok fejlesztését, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységét, az öntözési közösségeket, valamint az erdőtelepítést és fásítást támogató, illetve a földhasználatváltást segítő pályázatok jelennek majd meg.
A helyettes államtitkár ismertette, hogy öntözésfejlesztési beruházásokra több mint 65 milliárd forint jut
A legfeljebb 200 millió forint értékűekkel már lehet jelentkezni, a 200 millió forint felettiek pályázata március 4-én nyílik meg. A pályázói érdeklődés alapján Szigeti Szabolcs arra számít, hogy az öntözésfejlesztési pályázatok is sikerrel érhetnek véget. Az eseményen aláírták azt az öntözésfejlesztési konzorciumi megállapodást, amely az MBH vezetésével jött létre a csoport vállalkozásfejlesztő cégével, az MBH Forrás Zrt.-vel, valamint a Dentons tanácsadóval és a Fönk-Expert Kft. agrárpiaci szakértővel. A társulás a szakmai előkészítéstől a jogi támogatáson és a pályázatmenedzsmenten át a hitelkérelmek előkészítésében, a finanszírozásban és a pályázatok utókövetésében is segít a pályázóknak – mondta Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója. Nagy Andor, a Dentons Europe Consulting igazgatósági tagja úgy véli, hogy a konzorcium nem csak Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, a térség más országaiban is követendő példa lehet. Horváth Imre, a Fönk-Expert Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az öntözésfejlesztést kiemelten kell kezelni, a konzorcium ennek érdekében fenntartható és költséghatékony öntözési technológiákhoz juttatja a termelőket.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >