MBH Bank: Alig javult a foglalkoztatottság májusban
Májusban 4 millió 669 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami közel 3 ezer fővel magasabb az áprilisi szintnél, ugyanakkor több mint 31 ezerrel elmarad az egy évvel korábbitól. A háromhavi adatoknál azonban még ennyi javulás sem látható.
A munkanélküliségi ráta 2025. májusban és 2025. március-május között is 0,1 százalékponttal 4,3%-ra mérséklődött. Ez az adat alacsonyabban alakult várakozásunknál és a piaci konszenzusnál is. Ez annak köszönhető, hogy májusban a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 5,2 ezer fővel mérséklődött, míg az egy évvel korábbi adathoz képest 1,5 ezres volt a csökkenés.
Alig javultak a foglalkoztatási számok májusban. A szerényen emelkedő foglalkoztatási szint mellett mérséklődött a munkanélküliek száma, ezzel együtt a gazdaságilag aktívak száma (vagyis a potenciális munkaerő-állomány) is csökkent a vizsgált hónapban. Emellett folytatódott a munkaképes korú népesség (15-74 éves korosztály) csökkenése, májusban további 5 ezer fővel, míg egy év alatt 63,5 ezerrel csökkent, ami a foglalkoztatás növekedését is korlátozhatja.
A következő hónapokat meghatározhatja, hogy a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság közepette a vállalatok beruházási döntéseiket elhalaszthatják, ami továbbra is mérséklődő munkakeresletet jelenthet. Az üres álláshelyek számának csökkenése és a vasiparban látható csoportos létszámleépítés (ami folytatódott júniusban is) kedvezőtlen képet vetít előre. Azt egyelőre fenntartjuk, hogy az év vége felé a gazdaságban megindulhat a felívelés. Ugyanakkor a foglalkoztatás javulása ezt csak késve követheti le. A foglalkoztatásnak először stabilizálódnia kell, és ezt követően növekedése is lassú lehet, mivel a cégek a gyenge gazdasági helyzet mellett sem bocsátottak el tömegesen munkaerőt, ezért a felívelés megindulásakor várhatóan nem lesz nagyon gyors a toborzás megindulása sem. 2025-re 4,4%-os átlagos munkanélküliségi rátával számolunk.
Kapcsolódó cikkeink
A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél
A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről…
Tovább olvasom >A szülők szerint a hibrid munkavégzés kulcsszerepet játszhat a szünidei gyermekfelügyelet megoldásában
Az International Workplace Group legfrissebb kutatása szerint a szülők több…
Tovább olvasom >Magas szintű, de csökkenő foglalkoztatás és sok területen munkaerőhiány jellemzi a hazai munkaerőpiacot
2025 első hónapjaiban a foglalkoztatottak száma megközelítette a 4,7 millió…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >